Mínuszban zárt Európa

Gyenge kezdés után mínuszban fejezték be szerdán a kereskedést a főbb európai tőzsdeindexek.

A nem hivatalos adatok szerint az európai kereskedési idő végén a vezető euróövezeti vállalatok részvényeit tartalmazó EuroStoxx50 index 0,39 százalék, az európai FTSE Eurofirst 300 index 0,47 százalék veszteséget mutatott.

tőzsde-London-1212141

Londonban az FTSE-100 index 0,65 százalékkal, Frankfurtban a DAX 0,51 százalékkal, Párizsban a CAC-40 0,43 százalékkal állt előző napi záróértéke alatt.

Az indexek csökkenése a lefelé korrigáló olajárakra és a technológiai szektor részvényeinek gyengülésére vezethető vissza. Hatással volt a befektetői magatartásra a Fed monetáris politikai döntéshozó testületének szeptemberi kamatdöntő üléséről készült jegyzőkönyv szerda esti publikálását megelőző kivárás is, ami az amerikai tőzsdéken is veszteséges kezdéshez vezetett.

Az olajárak emelkedéssel kezdték a napot, később azonban lefelé korrigáltak, miután az OPEC nyolc éve a legnagyobb termelésről számolt be szeptemberre és megemelte a szervezeten kívüli termelők jövő évi termelésére vonatkozó előrejelzését is. Az európai kereskedés végén a Brent nyersolaj 1,22 százalékkal állt alacsonyabban 51,77 dolláron hordónként, a WTI pedig 1,40 százalékkal 50,08 dolláron.

A technológiai szektort az Ericsson részvényének 18 százalékot meghaladó vesztesége terhelte meg. A mobil hálózati berendezés gyártó vállalat profitfigyelmeztetést tett közzé.

Jól szerepeltek viszont a nyersanyagipari vállalatok részvényei szerdán az ötvözőfémek árának emelkedését követve. A Glencore részvénye például négy százalékkal erősödött.

Piacbefolyásoló makrogazdasági hír nem sok volt szerdán, az euróövezet augusztusi ipari termelése azonban kedvezőnek bizonyult. Az euróövezet ipari termelése augusztusban 1,8 százalékkal, négy hónapja a legnagyobb mértékben nőtt az egy évvel korábbihoz képest, bőven az 1,1 százalékos növekedést jelző elemzői várakozások felett.

Az előző hónapban, júliusban még 0,4 százalékkal csökkent az ipari termelés. Az előző havihoz képest augusztusban az ipari termelés 1,6 százalékkal nőtt, szintén az elemzői várakozások 1,5 százaléka feletti mértékben. Júliusban 0,7 százalék volt a havi csökkenés.

Az arany határidős jegyzése szerdán 0,18 százalékkal unciánként 1253,60 dollárra csökkent. ű

Az euró gyengült, az európai tőzsdék zárásakor árfolyama 0,40 százalékkal gyengébben állt 1,1010 dolláron.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com