MNB: decemberben gyors ütemben folytatódott az infláció csökkenése
2023 decemberében gyors ütemben folytatódott a hazai infláció csökkenése - állapította meg a pénteken közölt friss adatról kiadott értékelésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).Az előző hónaphoz viszonyított árváltozás mértéke - elsősorban az üzemanyagárak csökkenése következtében - az év ezen időszakára jellemző historikus átlag alatt alakult. Az éves infláció 2,4 százalékponttal lassult az előző hónaphoz képest, amihez döntően az üzemanyagok (-2,4 százalékpont) járultak hozzá. Az üzemanyagok ára havi összevetésben 5,0 százalékkal csökkent, főként az olajárak mérséklődésének következtében. A havi alapú árcsökkenés mellett az ársapka tavaly decemberi kivezetéséből származó jelentős bázishatás is hozzájárult ahhoz, hogy a termékcsoport átlagára éves bázison 4,2 százalékkal mérséklődött - mutattak rá a közleményben.
A jegybank szakértője az elemzésben leszögezte: az infláció lassulása továbbra is széles körben érzékelhető, amit a fegyelmezett monetáris politika, a kormányzat versenyt erősítő lépései, a visszafogott keresleti környezet, a bázishatások és az elmúlt évinél érdemben alacsonyabb külső költségkörnyezet együttes hatása okoz. A maginfláció megfelelt, a teljes inflációs mutató némileg alacsonyabb lett az MNB decemberi Inflációs jelentésében közölt előrejelzés középértékénél. Utóbbi eltérést elsősorban a vezetékes gáz és a feldolgozott élelmiszerek árának csökkenése magyarázta.
Az inflációs alapfolyamatok folytatódó lassulását jelzi, hogy rövidebb bázisú (3hó/3hó) összevetésben a maginfláció és az infláció is 3 százalék alatt alakult. Az elemzés egyebek mellett kitért arra is, hogy a szabályozott árú termékek és szolgáltatások árai novemberhez képest 0,2 százalékkal mérséklődtek. Ezt elsősorban a vezetékes gáz árának csökkenése okozta, annak következtében, hogy tovább emelkedett az alacsonyabb hatósági ár mennyiségi korlátja alá eső lakossági fogyasztás aránya.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások