NAV: félmillióan hagyják bent a kedvezményt

Évente félmillióan felejtenek el nyilatkozni a munkáltatójuknak az adókedvezményükről. Ettől az összegtől természetesen nem esnek el az érintettek, azonban ahhoz, hogy megkapják a visszajáró összeget, az adóbevallási tervezetet ki kell egészíteniük. Ebben segít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kisfilmje - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.Már elérhetők a tavalyi szerzett jövedelmeket tartalmazó szja-bevallási tervezetek.

A dokumentumot az eSZJA-oldalon nézhetik meg azok, akik regisztráltak az Ügyfélkapu+-ra vagy a DÁP-ra.

Lényeges, hogy a tervezet csak a NAV rendelkezésére álló adatokat tartalmazza, így azoknak, akik tavaly elfelejtettek nyilatkozni munkáltatójuknak a nekik járó kedvezményről, vagy más okból nem érvényesítettek kedvezményt év közben, ahhoz, hogy megkapják a visszajáró adót, ki kell egészíteni a szükséges sorokkal a bevallásukat - emelte ki a hivatal.

A gyermekes szülők például a bevallásban igénybe vehetik a családi kedvezményt, és a négy- vagy többgyermekes anyáknak, októbertől pedig a háromgyermekes anyáknak teljes szja-mentesség jár. Kedvezményt kaphatnak a 30 év alatti anyák, a tartós betegséggel élők, illetve az első házasok is - idézték fel.

A NAV most közzétett videója a családi adókedvezmény utólagos, adóbevallásban igényelt érvényesítését mutatja be, így még egyszerűbb lehet az igénybevétel. A kiegészítéssel pedig nem érdemes megvárni május 20-át, a bevallási határidőt, mert a NAV a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utalja a visszajáró összeget.

Az szja-bevallás kiegészítése alapesetben nem érinti a 25 év alattiakat, illetve a csecsemőgondozási, a gyermekgondozási vagy az örökbefogadói díjban részesülőket. Az ő kedvezményeiket ugyanis a munkáltató automatikusan figyelembe veszi, és rögtön érvényesíti is a fizetésükben, ezért azt a tervezet is tartalmazza - tette hozzá a NAV.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

NAV: már elérhető az szja-bevallás webes kitöltő programja

NAV: már elérhető az szja-bevallás webes kitöltő programja

A 2025-re vonatkozó bevallások tervezetét idén is elkészíti a NAV, de akik maguk töltenék ki a dokumentumot, már hozzáférhetnek az szja-bevallás webes kitöltő programjához - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

http://ujhazak.com