NAV: szerda éjfélig adható be az szja-bevallás

Az szja-bevallás határideje szerda éjfél, aki eddig nem nézte meg, és nem fogadta el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által készített bevallási tervezetét, annak a határidő lejártával ez automatikusan bevallássá válik - közölte a hatóság az MTI-vel szerdán.A NAV tájékoztatása szerint ez alól kivételt jelentenek az áfás magánszemélyek, az őstermelők és az egyéni vállalkozók: esetükben a tervezet nem válik automatikusan érvényes bevallássá, azt mindenképpen be kell nyújtaniuk.

Azoknak is érdemes átnézni és szükség esetén kiegészíteni a tervezetet, akik tavaly év közben nem vették igénybe az adókedvezményeket, ezeket ugyanis most egy összegben a bevallásban kérhetik. Ellenőrizniük kell a bevallás tervezetét azoknak is, akinek volt olyan jövedelme 2025-ben, amiről a NAV-nak nincs teljes körű információja, ilyen lehet például a lakáskiadás vagy -eladás - hívták fel a figyelmet.

Annak is érdemes átnézni és kiegészíteni a tervezetét, akinek fizetendő adója lehet, ennek ugyanis a fizetési határideje szintén május 20., "ezután az összeg pótlékolódik", és tartozás esetén az 1 plusz 1 százalékos felajánlás sem lesz érvényes. Az ajánlás vonatkozik továbbá azokra is, akiknek visszaigényelhető adójuk van, mivel május 20-ig a bevallásban kérhető a kiutalás, a postai cím vagy bankszámlaszám megadásával - írta az adóhatóság.

Megjegyezték, hogy a kitöltéshez, kiegészítéshez több segítség áll rendelkezésre, például a kérdés-felelet funkció, amely segít automatikusan kitölteni a bevallás megfelelő rubrikáit, de videós segédletek is elérhetők több témában a NAV honlapján. A tervezet kezelése online, az eSZJA-ban a legegyszerűbb, DÁP- vagy Ügyfélkapu+-regisztrációval a határidőig bárhonnan, bármikor véglegesíthető a bevallás - fűzték hozzá.

A papíralapú bevallásokat aláírva kell postára adni május 20-án, a dokumentum aláírás nélkül érvénytelen - hívták fel a figyelmet. Úgy folytatták, hogy az 1 plusz 1 százalékos rendelkezés határideje szintén szerdán van: a civil szervezetnek szánt nyilatkozatot mindenképp be kell küldeni, az egyházit csak akkor, ha korábban nem nyilatkozott, vagy idén változtatni szeretne. A vallási közösség vagy a Nemzeti Tehetség Programnak szóló nyilatkozatot ugyanis a NAV évről évre automatikusan figyelembe veszi.

A NAV központi ügyfélszolgálatai szerdán hosszabb nyitvatartással, reggel 8 óra 30 perctől 18 óráig várják az ügyfeleket, a NAV Infóvonala, a 1819 (külföldről +36 (1) 461-1819) pedig 8 óra 30 perctől egészen 20 óráig hívható - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

NAV: már elérhető az szja-bevallás webes kitöltő programja

NAV: már elérhető az szja-bevallás webes kitöltő programja

A 2025-re vonatkozó bevallások tervezetét idén is elkészíti a NAV, de akik maguk töltenék ki a dokumentumot, már hozzáférhetnek az szja-bevallás webes kitöltő programjához - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

http://ujhazak.com