NGM: 872 milliárd forint az államháztartás első negyedéves hiánya (2.rész)

Tavaly az első negyedévben 198,1 milliárd forint hiánnyal zárt az államháztartás központi alrendszere. A január-márciusi deficit az 1360,7 milliárd forintos egész évi előirányzat 64,1 százaléka.

Márciusban 345,3 milliárd forint lett a havi hiány, kevesebb az egy évvel korábbi 378,5 milliárdnál. Az NGM közleménye szerint idén az első negyedévben, az előző év azonos időszakához képest, a tisztán hazai forrásból megvalósuló fejlesztések - például a Modern városok program és az Egészséges Budapest program - mellett lényegesen magasabban alakultak a szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok uniós kiadásai. A tájékoztatóból kiderül: a központi alrendszer bevételei az idei első negyedévben 4317,7 milliárd forintot tettek ki, ami az előző év azonos időszakához képest 370,9 milliárd forinttal magasabb. A kiadások összege 5189,6 milliárd forint volt, ami 1044,7 milliárd forinttal magasabb, mint az elmúlt év azonos időszakában.

Az NGM szerint az eltérést elsősorban a szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok uniós kiadásainak előző évhez viszonyított növekedése magyarázza.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az első három hónapban az uniós kiadások idén elérték a 651,7 milliárd forintot, miközben az előző év azonos időszakában 252,2 milliárd forintot tettek ki a kifizetések. Ezzel ellentétben eddig mindössze 60,8 milliárd forint bevételt tudott hazánk elszámolni Brüsszellel. A szakmai fejezeti kezelésű előirányzatokon belül a hazai forrásból finanszírozott kifizetések 704,7 milliárd forintot tettek ki idén az első három hónapban, ami 326,1 milliárd forinttal több, mint az előző év azonos időszakában.



A két év első három hónapjának kiadásai közötti eltérést többek között a Modern városok program fejlesztéseire, a tömeges bevándorlás kezelésére, a közúthálózat fenntartására, valamint az Egészséges Budapest programra kifizetett összegek magyarázzák. A városfejlesztési program keretében megvalósuló fejlesztésekre 76,6 milliárd forintot, a tömeges bevándorlás kezelésére 38,0 milliárd forintot, a közúthálózat fenntartására 35,8 milliárd forintot, az Egészséges Budapest programra 20,2 milliárd forintot költött idén az első három hónapban az állam - közölte a minisztérium.

Az egyedi és normatív támogatásokra fordított kiadások az év első három hónapjában 123,1 milliárd forintot tettek ki, ami mintegy 40 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában történt kifizetést. A különbség alapvetően az autóbuszos személyszállítási, valamint a vasúti pályahálózat-működtetési költségtérítés magasabb összegű kifizetéseire vezethető vissza. Az Egészségbiztosítási Alapon belül a legnagyobb kiadási előirányzatot képező gyógyító-megelőző ellátásokra kifizetett összeg 289,4 milliárd forint volt az év első három hónapjában; ez 26,4 milliárd forinttal több, mint a bázisidőszak kiadása. Az előző év azonos időszakához képest a költségvetés nyugdíjakra 33,7 milliárd forinttal, 4,3 százalékkal költött többet, összesen 819 milliárd forintot.

A kiadásokat növelte, hogy márciusban minden nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő személy egyszeri, 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt kapott, melynek összértéke 27,7 milliárd forintot tett ki. A bevételek 370,9 milliárd forintos növekedésen belül az általános forgalmi adóból származó bevételek 121,5 milliárd forinttal, a személyi jövedelemadóból származó bevételek 66,7 milliárd forinttal, míg a biztosítottak által fizetett nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulékok 68,6 milliárd forinttal haladták meg a 2017 első negyedévit. Elmaradtak viszont az előző év azonos időszakához képest a társasági adóból származó bevételek (109,3 milliárd forinttal), az állami vagyonnal kapcsolatos befizetések, valamint az uniós támogatások megtérítése.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

NAV: már elérhető az szja-bevallás webes kitöltő programja

NAV: már elérhető az szja-bevallás webes kitöltő programja

A 2025-re vonatkozó bevallások tervezetét idén is elkészíti a NAV, de akik maguk töltenék ki a dokumentumot, már hozzáférhetnek az szja-bevallás webes kitöltő programjához - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

http://ujhazak.com