PM: a kormány továbbra is őrzi a költségvetés stabilitását

Az elhúzódó háború és a brüsszeli szankciós politika kihívásaival szemben ellenállónak bizonyult a magyar gazdaság. A kormány intézkedései komoly alapot adnak arra, hogy a magyar gazdaság idén elkerülje a visszaesést, jövőre pedig ismét 4 százalék felett növekedjen - szögezte le a Pénzügyminisztérium (PM) a központi alrendszer januári állásáról szerdán kiadott gyorstájékoztatójában.A költségvetés 2023-ban is biztosítja a szükséges forrásokat a munkahelyek védelméhez, a családtámogatások növeléséhez, a rezsicsökkentés átlagfogyasztás mértékéig történő fenntartásához és a nyugdíjak értékének megőrzéséhez. "Eközben a hiányt és az államadósságot tovább csökkentjük" - hangsúlyozták.
    

Januárban az államháztartás központi alrendszere 143,6 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 190,8 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 43,6 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 3,6 milliárd forintos többletet mutattak. Januárban magasabban teljesültek az egy évvel korábbihoz képest - többek között - a lakástámogatásokkal kapcsolatos kiadások, ugyanakkor meghaladták az egy évvel korábbi kifizetést a nyugellátásokra és a gyógyító-megelőző ellátásra fordított összegek is. Nyugellátásokra 427,7 milliárd forintot, a gyógyító-megelőző ellátásra pedig 179,2 milliárd forintot fordítottunk januárban.
    

A kormány 2022 májusától folyamatosan stabilizációs intézkedéseket jelentett be annak érdekében, hogy csökkenő pályán tartsa az államadósságot és a költségvetési hiányt. Ezeknek köszönhetően várhatóan a tervezettnek megfelelően teljesül a 2022. évi uniós módszertan szerinti hiánycél, míg az államadósságot nagyobb ütemben csökkentettük a vártnál. A költségvetési hiányt idén 3,9 százalékra, az államadósság GDP-hez viszonyított arányát pedig 70 százalék alá csökkentik.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com