PM: a nemzeti kormány megbecsüli a nyugdíjasokat

A nemzeti kormány megbecsüli a nyugdíjasokat, háborús időkben is tartja az ígéretét: tavaly 18,5 százalékkal, idén 6, jövőre pedig várhatóan további 3,2 százalék körüli mértékben emeli a nyugdíjakat - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) a Facebook oldalán a Népszava szerdai cikkére reagálva.Szintet lépett a Népszava szerdán reggel: olyan ex-államtitkárral karöltve kezdtek hangulatkeltésbe a nyugdíjakról, aki éppen akkor volt hivatalban a baloldali kormány pénzügyminisztériumi államtitkáraként, amikor elvették a 13. havi nyugdíjat. Ezzel tevékenyen részt vett a nyugdíjasok megrövidítésében - olvasható a PM közösségi oldalán.

A Pénzügyminisztérium a posztban rámutatott: a nyugdíjtörvény kimondja, hogy akkor szükséges nyugdíjkiegészítés, ha az első 8 hónap adatai alapján az éves infláció várható mértéke meghaladhatja a januári nyugdíjemelés mértékét. Idén januárban a kormány 6 százalékkal emelte a nyugdíjakat, az éves infláció pedig várhatóan 3,7 százalék körül alakul. Ez azt jelenti, hogy az idei évben a nyugdíjak reálértéke nem csökken, hanem tovább emelkedik.

Kiemelték, hogy a nyugdíjtörvény szerint nyugdíjprémiumot akkor lehet fizetni, ha a gazdasági növekedés meghaladja a 3,5 százalékot és az államháztartás egyenlegcélja teljesül. Nyugdíjprémiumot kizárólag a nemzeti kormány fizetett az időseknek, 2017 óta 5 alkalommal. A baloldal ezt sosem tette meg - írta a minisztérium.

A kormány 2010 óta megduplázta a nyugdíjakat, a reálértéküket pedig több mint 20 százalékkal javította. Ezen felül visszavezette a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat, amire jövő februárban is számíthatnak az idősek - ismertette Facebook oldalán a PM.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com