PM: elzárkózás helyett gazdasági semlegességre van szükség

Magyarország a másfél évtizeddel ezelőtt meghirdetett keleti nyitással szakított az egyoldalú gazdaságpolitikával - jelentette ki a Pénzügyminisztérium (PM) közleménye szerint Varga Mihály tárcavezető, miután hivatalában fogadta Baghdad Amreyevet, a Türk Befektetési Alap elnökét.A pénzügyminiszter kiemelte: Magyarország a gazdasági semlegességének is köszönheti, hogy méretéhez képest kiemelkedő az exportteljesítménye, magas beruházási rátával és versenyképes adórendszerrel bír. A tárcavezető emlékeztetett: a Türk Államok Szervezetével ápolt gazdasági kapcsolatok folyamatosan erősödnek, Magyarország idén júliusban véglegessé vált tagságával pedig új szintre léptek. Ezt alátámasztja az is, hogy az elmúlt másfél évtizedben Magyarország és a türk államok között 162 százalékkal nőtt a kereskedelmi forgalom, tavaly már átlépte az ötmilliárd dollárt - emelte ki a pénzügyminiszter.


Varga Mihály közölte, a jelenlegi együttműködés elsődleges célja, hogy a már meglévő jó kapcsolatokat tovább fejlesszék olyan területeken is, mint az energetika, a vízügy, a mezőgazdaság, vagy az oktatás. Az isztambuli székhelyű Türk Befektetési Alap célja a régión belüli kereskedelem fokozása, ami a szállítási láncok segítése mellett a közös fejlesztések támogatására is nagy hangsúlyt fektet - fűzte hozzá a pénzügyminiszter.


Varga Mihály emlékeztetett arra is: a magyar gazdaság növekedése minden előrejelzés szerint az Európai Unió élvonalában lehet a következő években. A fenntartható bővülésben kiemelt szerepet játszanak azok az értékes kapcsolatok, amelyekre a keleti nyitás politikájával tettek szert - emelte ki a miniszter. Varga Mihály úgy fogalmazott: "Magyarország elkötelezett amellett, hogy megőrizze a gazdasági semlegességét, így a jövőben is arra fogunk törekedni, hogy a blokkosodás helyett fenntartsuk hazánk vonzerejét a nyugati és keleti piacokon egyaránt" - olvasható a PM közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com