PM: jelentős többlettel zárt a költségvetés szeptemberben

Bár a kedvezőtlen külső világgazdasági folyamatok még éreztetik a hatásukat, a kormány sikeresen stabilizálta az államháztartás egyensúlyát. Az idei évben meghozott intézkedésekkel a kormány több mint 1000 milliárd forinttal javította a költségvetés mozgásterét. Az intézkedéseknek is köszönhetően a költségvetés szeptember végén 234,2 milliárd forint többlettel zárt, ami minden idők második legkedvezőbb szeptember havi mutatója - közölte az államháztatás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerénének szeptember végi helyzetéről kedden kiadott gyorstájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM).Szeptember végéig az államháztartás központi alrendszere 2623,5 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 2607,9 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 186,8 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 202,4 milliárd forintos hiányt mutattak. Szeptemberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 234,2 milliárd forint többlettel zárt.

A gyorstájékoztatóban a PM ismertette: a kamatkiadásokra fordított kifizetések összege szeptember végéig 2611,6 milliárd forint volt, amely 754,8 milliárd forinttal magasabb az előző évi azonos időszaki teljesítésénél. Továbbra is meghaladják az egy évvel korábbi kifizetést a nyugellátásokra és a gyógyító-megelőző ellátásra fordított összegek is. Nyugellátásokra 4762,3 milliárd forintot, míg a gyógyító-megelőző ellátásra 1994,7 milliárd forintot fordított a kormány szeptember végéig.

Az első kilenc hónapban 917,1 milliárd forint uniós projektekkel kapcsolatos bevétel érkezett a költségvetésbe, ugyanakkor az uniós kiadások 1152,0 milliárd forintot tettek ki. A bevételek kapcsán a PM szintén kiemelendőnek nevezte, hogy az előző év azonos időszakához képest az adó- és járulékbevételek 9,7 százalékkal magasabban teljesültek.

A PM megerősítette, hogy a kormány elkötelezett az egyensúlyi mutatók javítása mellett és tartja a kitűzött 4,5 százalékos hiánycélt. A fenntartható növekedési pályára való visszatérés mellett a mutatót 2025-ben 3,7 százalékra, 2026-ra pedig 3 százalék alá csökkenti.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com