Rekord összegű megtakarítás a Magyar Postán

Rekord összegre nőtt a megtakarítások állománya a Magyar Postán 2015-ben, egyre több lakossági ügyfél már a befektetéseit is a postán intézi, nem csak folyószámla ügyeit - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a fejlesztéseknek köszönhetően 2015 végén az ügyfelek már több mint 50 000 Posta Bankszámlát nyitottak, a nyáron pedig megkezdődött a Posta Személyi Kölcsön termék közvetítése.

Magyar Posta

A Magyar Posta közleményében kiemelte, hogy a 2013-ban alakult Magyar Posta Befektetési Zrt. kezelésben volt csaknem 110 milliárd forint megtakarítási állomány, értékpapírszámlával 2015 végén 40 000 ügyfél rendelkezett, a posta által közvetített megtakarítási állomány háromnegyedét állampapírban helyezték el az ügyfelek.

A Posta Biztosítónál 240 ezer biztosítási szerződést kötöttek a múlt évben, a biztosítási szektorban 13 éve jelen lévő Posta Biztosító 2014. után 2015-ben is elnyerte a londoni székhelyű pénzügyi folyóirat, a World Finance Magazin díját, mint a magyarországi biztosítási szektor legjobb életbiztosítója.

Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára a közlemény szerint hangsúlyozta: a kormány szándéka, hogy a kisebb településeken is minél szélesebb körben elérhetők legyenek a nagyvárosokban megszokott, korszerű pénzügyi szolgáltatások, ezzel erősödjön a vidék pénzügyi infrastruktúrája, és ebben fontos szerepe van a Magyar Postának.

Szarka Zsolt, a Magyar Posta vezérigazgatója kiemelte: a cég stratégiai célja, hogy megerősítse és minél szélesebb ügyfélkörben elérhetővé tegye a modern pénzügyi, pénzforgalmi termékeket. A klasszikus postai szolgáltatások iránti igény csökkenése miatt a posta célja, hogy a pénzügyi szolgáltatások erősítésével kompenzálja kieső árbevételét.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com