Seszták: az adósságteher gúzsba kötötte az önkormányzatokat

Az adósságteher gúzsba kötötte az önkormányzatokat, az adósságterhek átvállalásával a kormány a cselekvőképes városok előtt nyitotta meg a fejlődés útját - mondta a nemzeti fejlesztési miniszter kedden tatabányai sajtótájékoztatóján.

Seszták Miklós emlékeztetett arra, hogy a magyar állam Tatabányától korábban 8,3 milliárd, idén pedig újabb 6,3 milliárd forint adósságot vállalt át. A miniszter megemlítette, hogy a kormány az elmúlt négy évben mintegy tízmilliárd forinttal támogatta az ipari park fejlődését, ennek eredményeként négy év alatt 1500 új munkahely jött létre a városban és a betelepült cégek folyamatosan bővítik kapacitásaikat. Seszták Miklós Tatabánya legnagyobb eredményének nevezte, hogy a szénbányászat letűnése után is magára talált és "bányászvárosból befektetőbarát várossá alakult".

adósságSchmidt Csaba (Fidesz-KDNP) elmondta, a most induló beruházás keretében 1,3 milliárd forint uniós támogatásból Tatabánya óvárosi városrészének központjában több leromlott intézmény kap új funkciót. A projekt célkitűzése egy élhető városalközpont megteremtése az épített környezet értékeinek megőrzésével. A fejlesztés során felújítják a volt községházát, ahol az önkormányzati gazdaságfejlesztő szervezet irodaháza mellett kiállító teret és új közösségi tereket is kialakítanak. A bányásznapok helyszínéül szolgáló Május 1. parkban felújítják a szabadtéri színpadot és egy 500 székes mobil nézőteret alakítanak ki, valamint játszóteret és szökőkutat létesítenek, kiépítik a közvilágítást és fákat, cserjéket ültetnek.

A park szomszédságában található óvodában energia-megtakarítást eredményező beruházásokat végeznek és felújítják a park környékén található közlekedési útvonalakat. A Május 1. park közelében állt egykor az I-es lejtakna, ahonnan 1896. december 23-án a tatai medence első csille szenét a felszínre hozták. Ott épült ki Tatabánya bányatelep központja, ahol a bányavállalat színházat, kórházat, kaszinót, áruházat hozott létre.
A városrész az elmúlt évtizedekben veszített városközponti kulturális és kereskedelmi szerepéből, mert a szocializmus időszakában felépült, lakótelepekből álló Újváros vette át ezeket a funkciókat. A szénkészlet fogyásával a városrész lakóterületének egy részét is elbontották és az ott élőket panelházakba költöztették.
forrás:MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com