Több mint 5 százalékkal nőtt az üzemanyag-fogyasztás tavaly

A Magyar Ásványolaj Szövetség csütörtökön közzétett adatai szerint benzinből 1,310 milliárd liter fogyott 2016-ban, gázolajból pedig 2,048 milliárd liter.

Az üzemanyagok közül a legnagyobb mértékben, 35,4 százalékkal a prémium motorbenzin iránt nőtt a kereslet, ebből összesen több mint 63,769 millió liter fogyott tavaly.



A 95-ös motorbenzinből 3 százalékkal több, 1,242 milliárd liter fogyott. Ugyanakkor a 98-as benzinből 23,5 százalékkal kevesebbet, 3,384 millió litert adtak el. A prémiumgázolaj-fogyasztás 33,8 százalékkal, 151,840 millió literre nőtt. A normál gázolajból 2015-höz képest 4,7 százalékkal többet, 1,896 milliárd litert vásároltak.
A szövetség összesítése szerint tavaly az első negyedévben még 6,3 százalékkal nőtt az üzemanyagok fogyasztása 2015 első negyedévéhez képest, majd a második negyedévre a növekedés mértéke 6,1 százalékra csökkent. Az első háromnegyed évben összességében viszont 6,3 százalékos volt az üzemanyag-fogyasztás növekedése az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest, ezen belül a benziné 4,7 százalékkal, a gázolajé pedig 7,3 százalékkal nőtt.

Az első kilenc hónapban összesen mintegy 2,511 milliárd liter üzemanyag fogyott, mintegy 981 millió liter benzin és 1,529 milliárd liter gázolaj. A Magyar Ásványolaj Szövetség tagvállalatai, a nagy üzemanyag-forgalmazók kútjainál 2015-ben összesen 3,181 milliárd liter, míg 2014-ben 2,955 milliárd liter üzemanyagot értékesítettek.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com