Tovább erősödött novemberben a BUX index

Erős hónapon van túl a Budapesti Értéktőzsde (BÉT): az első számú indexe, a BUX index 45 984,2 ponton zárt, ami októberhez képest szignifikáns, 12 százalékos növekedés - közölte a BÉT az MTI-vel csütörtökön.A részvénypiac összforgalma elérte a 249 milliárd forintot, ez átlagosan 11,9 milliárd forint napi forgalomnak felel meg. A hazai blue chipek körében, 163 milliárd forinttal, az OTP Bank papírjaival folyt legmagasabb értékben a kereskedés, ez a teljes forgalom 65,5 százaléka. A bankpapír ezúttal is erős hónapot zárt, amelyet a 19 százalékos árfolyamemelkedés is jelez. Második és harmadik helyen ezúttal is a Richter és a Mol zárt, 43 és 34,5 milliárd forintos forgalommal.
    

A hónap kereskedésindító csengetésekben is bővelkedett: a Magyar Telekom tőzsdei jelenlétének 25. évfordulóját ünnepelte ilyen módon. A prémium kategória és a középvállalati piac, a BÉT Xtend egyaránt bővült novemberben. Előbbi piacra a meghatározó régiós biztosítótársaság, a Vienna Insurance Group, utóbbira a főként napelemparkok tervezésével, kivitelezésével és üzemeltetésével foglalkozó ASTRASUN Solar Nyrt. lépett be. A BÉT középvállalatokra specializált piaca ezzel folytatta a dinamikus növekedést, az ASTRASUN Solar ugyanis a 7. piacra lépő vállalat az év során, amellyel 13-ra nőtt a BÉT Xtenden jelenlévő kibocsátók száma.
    

Az árupiaci szekció forgalma az elmúlt hónapokhoz képest visszaesést mutatott 697,2 millió forinttal, amelynek 59,5 százalékát a fenntartható takarmánykukorica, 40,5 százalékát pedig a nagy olajtartalmú napraforgómagból származó kereskedés tette ki. A befektetési szolgáltatók közül a Wood & Company került az első helyre 128,3 milliárd forinttal. A második helyet a Concorde szerezte meg, 121,6 milliárd forint forgalommal, az Erste 106,4 milliárd forintos forgalma pedig ezúttal a harmadik helyhez volt elég.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com