Az Európai Bizottsághoz fordult Szanyi Tibor különböző szociálpolitikai kérdésekben (2. rész)
Az Európai Bizottsághoz fordult Szanyi Tibor a munkahelyi egészségmegőrzés és baleset-megelőzés összehangolásával, a tartósan gondozásra szoruló személyek otthoni ápolásával, az akadálymentesítéssel és a fogyatékkal élő gyermekek elhelyezésével kapcsolatosan - közölte pénteken a szocialista európai parlamenti (EP-) képviselő irodája.
Az MSZP EP-delegációvezetője az uniós javaslattevő-végrehajtó intézményhez intézett levelében a fogyatékkal élő gyermekek elhelyezésével kapcsolatosan hangsúlyozta: lehetőség szerint valamennyi kiskorú európai állampolgárnak biztosítani kell a családnál történő elhelyezés lehetőségét.
Martine Reicherts jogérvényesülési biztos válaszában kifejtette, hogy az ilyen irányban történő elmozdulás az európai strukturális és beruházási alapokra vonatkozó új jogalkotási csomag részét képezi, valamint kiemelte, hogy a brüsszeli bizottság szilárdan elkötelezett a kiszolgáltatott helyzetben lévő gyermekek és fiatalok védelme mellett.
Szanyi Tibor a munkahelyi egészségmegőrzést és baleset-megelőzést illetően kifogásolta, hogy az ezzel kapcsolatos tagállami gyakorlatokat nem hangolták össze kellőképpen. A tartósan gondozásra szoruló személyek otthoni ápolásával kapcsolatban az EP-képviselő azt vetette fel, hogy Magyarországon a családtagokat ápolóknak nem biztosított a hosszú távú gondoskodás és a munkaerőpiacra való visszatérés lehetősége, az ápolási díjat pedig sok esetben csak komoly akadályok leküzdésével lehet igénybe venni.
Az Európai Bizottság nevében választ adó Andor László uniós biztos kifejtette, hogy a védelem szintje tagállamonként eltérhet, azonban az uniós jogszabályokban lefektetett minimumkövetelményeket valamennyi tagállamban be kell tartani. A bizottság - közölte Andor - több eszközzel is támogatja a tagállamok erőfeszítéseit, melyek a tartós ápolás-gondozás nyújtására és minőségére irányulnak.
A fogyatékkal élők számára történő akadálymentesítéssel kapcsolatosan Szanyi azt kérdezte, hogy miként tudja az uniós bizottság ösztönözni a tagállamokat a személyes jelenlét nélkül elérhető szolgáltatások körének bővítésére. Neelie Kroes versenypolitikai biztos válaszában arról adott tájékoztatást, hogy a bizottság olyan javaslatot terjesztett elő, amelynek az elfogadása esetén az irányelv kötelezni fogja a tagállamokat, tegyék akadálymentessé a közszektorbeli szervezetek weboldalait.
Az MSZP-s politikus szerint ezen problémák Magyarországon is több ezer embert érintenek súlyosan, így arra kérte a magyar kormányt, hogy "fogadja meg az Európai Unió ajánlásait és éljen tagságunk nyújtotta lehetőségekkel".
MTI

Hozzászólások