Az NVI elnöke elutasította a Jobbik népszavazási kezdeményezését

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke elutasította a Jobbik népszavazási kezdeményezését, amelyet a termőföld védelme érdekében nyújtott be Vona Gábor, a párt elnöke.

jjPálffy Ilona azért döntött úgy, hogy nem terjeszti a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elé a kezdeményezést, mert azt nem a jogszabályban előírt módon nyújtották be.

Vona Gábor február 6-án a következő kérdést nyújtotta be az NVI-hez: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés olyan határozatot fogadjon el, amelyben felkéri a Kormányt uniós csatlakozási szerződésünk módosításának kezdeményezésére annak érdekében, hogy a magyar termőföld tulajdonjogát a magyar állam, az önkormányzatok és az egyházak kivételével csak belföldi magyar állampolgárok szerezhessék meg?"

Vona Gábor - miként a kérdést elutasító határozatban olvasható - az aláírásgyűjtő ív mintapéldányát is csatolta, 29 támogató választópolgár adatait és aláírását tartalmazó dokumentummal együtt.

Az NVI elnöke határozatában megállapította: a szervező által hitelesítésre benyújtott aláírásgyűjtő ív és a szervező által gyűjtött 29 választópolgár aláírásával ellátott úgynevezett "támogató aláírásgyűjtő ívek" között számos tartalmi eltérés állapítható meg, a támogató ívekről hiányzik az NVI elnökének záradékolási rovata, tovább nem találhatók meg rajta az aláírásgyűjtő polgár adatai és aláírása sem.

A jogszabály szerint ugyanakkor a támogató aláírásokat a hitelesítésre benyújtott aláírásgyűjtő ívvel megegyező, annak egy-egy példányán kell összegyűjteni.

A határozatban Pálffy Ilona azt írta: a szervező által az aláírásgyűjtő ív mellékleteként benyújtott, külön dokumentumokként megszerkesztett táblázat formájában leadott választópolgári aláírások nem felelnek meg a jogszabályban meghatározott formai követelményeknek, mivel azokat nem a meghatározott aláírásgyűjtő ív mintapéldányán nyújtották be.

Az aláírásgyűjtő ívet ezért az NVI elnöke elutasította és a kérdést nem terjeszti az NVB elé. Az elutasítási jogkört az új (január 18., az országgyűlési választás kiírása óta hatályos) népszavazási törvény tette lehetővé számára.

A határozat ellen jogorvoslatnak nincs helye, de a kérdést a szervezők ismételten benyújthatják.
Az új jogszabályok szerint a népszavazási kezdeményezéseket - a szervezőkkel együtt - legalább húsz (de legfeljebb harminc) másik választópolgárnak kell támogatnia aláírásával. Az NVI-nek ellenőriznie kell, hogy az aláíróknak van-e választójoguk, valamint azt is, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hivatala adatvédelmi nyilvántartásba vette-e a kezdeményezést.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com