Balog Zoltán szerint komolyabban kell vennie az EU-nak a roma keretstratégia megvalósítását

Az emberi erőforrások minisztere szerint az EU-nak komolyabban kellene vennie a roma keretstratégia megvalósítását. Balog Zoltán szerdán Budapesten újságíróknak azt mondta, az uniós romaintegrációs politika új lendületet kell, hogy kapjon, és ebben számít a szlovák uniós elnökségre.

A miniszter arról beszélt, az integráció sikere érdekében a többféle megközelítés együttes érvényesítésére lenne szükség.

balog-zoltan1

Úgy látja, az emberi jogok érvényesítését, a diszkrimináció elleni küzdelmet előtérbe helyező hagyományos szemlélet mellett, azzal összhangban nagyobb hangsúlyt kellene, hogy kapjon az uniós politikában az aktivitást célzó foglalkoztatáspolitikai, valamint a felzárkózást elősegítő regionális megközelítés.

Balog Zoltán annak apropóján beszélt erről, hogy kétnapos nemzetközi konferencia kezdődik a Művészetek Palotájában pénteken az uniós roma keretstratégia és a magyar nemzeti társadalmi felzárkózási stratégia elindításának ötödik évfordulója alkalmából.

A rendezvényen a magyar kormány képviselői és szakértői mellett előadást tartanak szlovák, román és bolgár szakemberek, tisztviselők, továbbá az ENSZ kisebbségügyi szakértője és a Világbank programvezetője is.

A miniszter emlékeztetett: a magyar uniós elnökségnek sikerült a keretstratégia kidolgozásával és elfogadtatásával elérnie, hogy a romaügy európai üggyé váljon, és ennek megfelelően a kérdést évekig megfelelő súllyal is kezelték.

Szerinte azonban most már szükség lenne a stratégia áttekintésére, ehhez pedig a szociális és foglalkoztatási, a regionális, valamint a bel- és igazságügyi biztosi hivatal összefogására, jobb együttműködésére lenne szükség.

Balog Zoltán azt mondta, szeretnék Brüsszel figyelmét felhívni arra, hogy öt év után új lendületet kellene venni, ehhez pedig egyebek mellett számot akarnak vetni az eddigi magyarországi eredményekkel és problémákkal is.
Hozzátette: szeretnék, ha a szlovákok is partnerek lennének ebben, ezért is hívták meg a konferenciára Ravasz Ábelt, a szlovákiai roma közösségekért felelős kormánybiztost.

A miniszter tájékoztatása szerint a konferencián ismertetik majd az elmúlt öt évben elindított magyarországi programokat, a sikereseket és azokat is, amelyeken változtatni akarnak, vagy amelyek más irányítás alá kerülnek.
Előbbire példaként említette a Nő az esély programot, melynek során ezer roma nő szociális asszisztensi képzését vállalták, és melynek eredményeként mintegy 750-en munkához is jutottak az állami rendszer keretei között.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com