Belvárosi iskolabezárások ellen tiltakozik az MLP, az önkormányzat szerint a párt hazugságokat állít

A Magyar Liberális Párt (MLP) szerint a fővárosi V. kerületi önkormányzat az elmúlt években végrehajtott iskola-bezárásokkal kijátszotta az államot és a választóit is. Az önkormányzat szerint a párt hazugságokat állít.

mlpA liberális párt szerint "semmilyen szakmai indok, kizárólag gazdasági érdekek vezérelték" a Rogán Antal (Fidesz) vezette kerületben az iskolabezárásokat. A párt az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében azt állítja, hogy a polgármester "kijátszotta mindkét munkaadóját: az államot és választóit is."

Felidézik, hogy a 2011-ben kezdődött folyamatban felmenő rendszerben megszüntették a Szemere Bertalan Általános Iskola és Gimnázium középiskolai tagozatát, majd a sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekeket oktató Kormos István Általános Iskolára került lakat.

A Magyar Liberális Párt úgy véli, a Kormos bezárásával a Szent István Általános Iskola megszüntetését készítettek elő. Magyarázatuk szerint Rogán Antal belső információkból elég korán megtudhatta, hogy az iskolákat átveszi az állam, és hogy a nagy értékű, műemlék jellegű Szent István Iskola ingatlana ne kerülhessen iskolaként a KLIK kezelésébe, a Szent István tanulóit átköltöztették a Szemerébe. Ezután a képviselők meghozták az ingatlan eladásáról szóló döntést, majd - más eladásra kínált épületek közé rejtve egy csomagban - meghirdették eladásra az épületet. A liberális párt szerint az iskola az értékbecsléshez képest alacsonyabb áron kelt el, így az ügy nyertese a vevő, a Ramexa.

A liberálisok az iskolabezárási hullámról - így az V. kerületiről is - hamarosan egyeztetnek a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével (PDSZ), hogy közösen készülhessen intézkedési csomag.
Az V. kerület önkormányzata az MTI-hez eljuttatott reagálásában azt írta: "A Magyar Liberális Párt közleménye hemzseg a hazugságoktól".

A Belvárosban az elmúlt években egyetlen iskola szűnt meg, a speciális tanrendű, az önkormányzat szerint az intézmény nem gazdasági okok miatt zárt be, hanem azért mert a gyereklétszám évek óta tartósan hatvan fő alá csökkent, és az iskolába évek óta egyetlen V. kerületi gyermek sem jelentkezett.

A hivatal hangsúlyozza, hogy a liberális párt által említett összes többi intézmény ma is működik. "A Szent István Általános Iskola korábbi épülete harminc éve nem volt felújítva, nem volt alkalmas az oktatási feladatok ellátására. A gyerekek egy nagyobb, vadonatúj, 2011-ben számukra felújított épületbe kerültek, amelyre az önkormányzat 250 millió forintot költött. A szülők megelégedését mutatja, hogy ma ez a legnépszerűbb iskola a kerületben, ahová évről évre többen jelentkeznek" - írták.

Hozzátették: a kerületi iskolák közül ez volt az egyetlen, amit korábban nem újítottak fel, így éppen "a felelősségérzet vezérelte" az önkormányzatot, amikor az államnak való átadás előtt a gyerekeket olyan felújított épületben helyezte el, ahol a hosszú távú oktatás feltételei is biztosítva vannak.

Az önkormányzat közleménye szerint a Szent István tér 13-14. alatti épület a liberálisok állításával szemben az értékbecslés feletti áron kelt el, a pályázók közül egyedül a győztes pályázó ajánlott az értékbecslésnél magasabb összeget. Hozzátették, hogy az épület semmilyen ingatlancsomagban nem volt elrejtve, külön erre az ingatlanra írtak ki egy nyílt, nemzetközi, többfordulós pályázatot.

Az V. kerületi önkormányzat emlékeztet, hogy 2007-ben a liberálisok által támogatott Demszky Gábor főpolgármester a szocialistákkal közösen tucatnyi fővárosi szakközépiskolát zárt be nem felmenő rendszerben, hanem egyik napról a másikra, tönkretéve ezzel a fővárosi szakképzést.

"A Demszky-féle iskolabezárások mutatták meg azt, hogy hogyan bánnak a liberálisok az iskolákkal, amikor hatalmon vannak" - fűzték hozzá.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com