DK: a Mol és az állam közösen teszik tönkre a Dunamenti Erőművet

A Demokratikus Koalíció véleménye szerint a Mol ismét kétes ügyletekbe keveredett, a cég és az állam közös erővel tette tönkre a Dunamenti Erőművet – mondta sajtótájékoztatóját követően, az MTI-nek kedden Varju László.

A párt elnökségi tagja arról beszélt, hogy az állam nem kötött átvételi szerződést az erőművel, miközben a másik oldalról csak a drága orosz gázt biztosították számukra. Hangsúlyozta, hogy a drága gázból készült áramot a Magyar Villamos Művek csak olyan áron vette át, hogy amiatt a termelés veszteségessé vált. Ennek következtében a működtetető ellehetetlenült, dolgozókat bocsátottak el és leállították a termelést – folytatta.

gyurcsany-dkA hónap elején viszont a MET Holding cégcsoport tagjaként működő MET Power AG „bagóért” megvásárolta a GDF Sueztől a Dunamenti Erőmű 74,8 százalékos többségi tulajdonrészét – ismertette. Emellett az MVM csoport is tulajdonos maradt, övék a részvények 25 százaléka. Varju László úgy fogalmazott, hogy a Mol és az MVM eközben „átjátssza” a MET-nek az olcsó nyugati gázt, így az olcsón tudja működtetni az erőművet.

A DK ezért kérdéssel fordul Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterhez, akitől azt tudakolják, hogy az MVM ezt követően akar-e szerződést kötni az erőművel. Emellett arra is kíváncsi, hogy a Mol és az MVM vezetői tudják-e, hogy a tranzakció révén kik lettek a MET részéről tulajdonostársaik a Dunamenti Erőműben.

forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com