Együtt-PM: ne trükközzön a kormány a választásokon!

 Az Együtt-PM szerint választási csalást lehetővé tevő technikai megoldásokra utalt egy tévéinterjúban Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke. A választási szövetség felszólítja a kormányt, hogy ne trükközzön a választásokon, és ne használja fel politikai játszmájához a külhoni magyarságot.

Az ellenzéki szövetség vasárnapi, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Pálffy Ilona HírTV-ben elhangzott mondataira a 444.hu portál hívta fel a szélesebb nyilvánosság figyelmét. A választások lebonyolításáért felelős szerv vezetője e szerint így fogalmazott a külhonban élő, kettős állampolgárok szavazatainak leadásával kapcsolatban: azokat eljuttathatja "(...) a választást megelőző 15. naptól az adott országban lévő konzulátusokra, nagykövetségekre. Ott majd lesz egy ilyen postaládának nevezett urna, ahol nem kell semmit sem igazolni, hanem bedobhatja. De bedobhatja akár az egész faluét is, hogyha valakit megbíznak azzal, hogy szedje össze, és vigye már be a konzulátusra, mondjuk Csíkszeredára ezeket a levélszavazatokat, borítékokat. Áthozhatják Magyarországra, ott is fel lehet adni postán."

egyutt-pm_logo

Az Együtt-PM hangsúlyozza, hogy bárkiről is legyen szó, ha mindenféle igazolás nélkül, akár mások nevében is adhat le szavazatot, akkor azzal sérülhet a választás tisztasága, ha viszont beazonosítható, hogy mely szavazat kihez tartozik, azzal sérülhet a választás titkossága.A szövetség szerint a kormánynak nem ez az első elképzelése, amellyel kapcsolatban a magyar demokraták arra figyelmeztetnek, hogy azok alkalmat adhatnak választási csalás megvalósítására.

"Ez a rezsim olyan rosszul kormányoz, hogy tiszta választások esetén bizonyosan megbukna. Normális országokban azonban erre nem a választások elcsalása, hanem a jobb kormányzásra való törekvés a válasz" - fogalmaznak.
Az Együtt-PM felszólítja a kormányt, hogy ne trükközzön a választásokon, ne használja fel újabb politikai játszmájához a külhoni magyarságot, a határon túlról érkező szavazatokkal kapcsolatban pedig olyan rendszert alakítson ki, amely biztosítja a törvényes és tisztességes választásokat Magyarországon.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com