Évértékelő – Balog: a polgári együttműködés nem lejárt szavatosságú kereskedelmi termék

A magyar polgári együttműködés nem lejárt szavatosságú kereskedelmi termék - hangoztatta Balog Zoltán a miniszterelnök évértékelője előtt elmondott beszédében pénteken Budapesten, a Várkert Bazárban.

balog_zoltanAz emberi erőforrások minisztere, aki a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület nevében köszöntötte a jelenlévőket, kiemelte: az elmúlt év nagy győzelmeket hozott, és nem csak hármat. Az országos, az európai parlamenti és az önkormányzati választások sikerében száz meg száz győzelem eredménye jelenik meg, polgármestereké, képviselőké, mindannyiunk közös győzelmei – fejtette ki.

Hozzátette: olyan esély adatott, mint még soha. Legalább két cikluson keresztül építhetik a polgári Magyarországot, ami kivételes lehetőség, és semmiképpen nem magától értetődő. Látják is, hogy nem az, és mindennap meg kell dolgozni érte - jelentette ki Balog Zoltán.

Hozzátette: eközben vannak okos és okoskodó polgári elemzők, akik a polgári Magyarországot politikai terméknek, úgyszólván tévedésnek tekintik. Ha ez így van, akkor szeretné, ha tudná a kormányfő, hogy a jelenlévők ezen tévelygők közé tartoznak, és abban a hitben jöttek, hogy a miniszterelnök is közülük való, aki osztja ezt a tévedést - folytatta Balog Zoltán.

Rögzítette, a magyar polgári együttműködést nem tekintik anakronizmusnak, túlhaladott ideának, lejárt szavatosságú kereskedelmi terméknek, számukra a polgári, keresztény, nemzeti alapú kormányzás nem egyszerűen politikai kérdés, hanem személyes ügy.

A több mint ezeréves Magyarország kincseit és értékeit megmutatni számukra nem teljesítmény kérdése, hanem becsületbeli ügy – mondta.

Balog Zoltán hozzátette: még mindig van elszámolnivaló a kommunizmus átkos örökségével, még mindig tartoznak a gyermekeiknek és unokáiknak azzal, hogy olyan Magyarországot hagynak rájuk, amely erősebb mint a hazugság, és ahol a tisztesség jövedelmezőbb, mint a mutyi. Kiemelte: képesnek kell lenniük az érdekeiket a közös értékeknek alárendelni, és korlátok közé szorítani azokat, akik erre nem képesek.

Idézte többi között az egyesület alapító nyilatkozatát, miszerint polgárnak lenni magatartás, szellem és erkölcs.

A rendezvény helyszínéül szolgáló terem középső részén elhelyezett pulpitus mögött magyar zászlókat állítottak fel, amelyek felett a "Magyarország erősödik" felirat volt olvasható.

A széksorokat két oldalt és középen helyezték el. Az MTI tudósítója kormánytagok és Fidesz-KDNP-s képviselők mellett a vendégek között látta Mádl Dalmát, a néhai köztársasági elnök Mádl Ferenc özvegyét, Kövér László házelnököt, Kun Miklós történészt, Jókai Anna írónőt, Vizi. E. Szilveszter akadémikust, Andy Vaja kormánybiztost, Kozma Imrét, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetőjét, Szász Jenőt, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökét, Tarlós István főpolgármestert, Schmitt Pál korábbi államfőt, Ókovács Szilvesztert, az Operaház főigazgatóját.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com