Internetadó – Nyilvánossá tenné a nemzetbiztonsági bizottsági ülés jegyzőkönyvét Németh Szilárd

Nyilvánossá tenné az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának keddi, a vasárnap esti internetadó elleni tüntetés ügyében tartott zárt ülésének jegyzőkönyvét a testület fideszes alelnöke. Németh Szilárd erről szerdán az M1 Ma reggel című műsorában beszélt.

budapest-parlament-d0000BF91ae1479d20ee7A kormánypárti politikus azt mondta: úgy látja mindenkinek más célja van ebben a kérdésben. Hozzátette: az övéké az, hogy kiderüljön az igazság.

A nemzetbiztonsági bizottság alelnöke azt mondta: ha a nyomozás, illetve az igazságszolgáltatás érdekeit nem sérti, akkor kezdeményezi, hogy hozzák nyilvánosságra az ülés jegyzőkönyvének teljes anyagát, vagy legalább azokat a részeket, amelyek mindenki számára egyértelművé teszik a történteket.

Németh Szilárd kitért arra, hogy a sajtóban több név megjelent már, és egyértelművé vált, hogy „ezek a fiúk nem ma kezdték a pályát, igazi politikai aktivisták”. Hozzátette: még azt is tudni, hogy az MSZP, az Együtt-PM, korábban az LMP alkalmazta őket, hogy szervezzék meg a tüntetéseket, illetve az „agresszív balhékat”.

A tüntetésen megjelent Demszky Gábor, egykori főpolgármester is, aki pár méterre volt azoktól, akik dobálták az eszközöket - jegyezte meg Németh Szilárd.

A fideszes képviselő kiemelte, az akció megszervezésével "megbízott" politikai aktivistáknak óriási a felelőssége abban, hogy nem voltak ott végig azokkal, akiket kivittek azt utcára.
Ennél az úgynevezett futballhuligánok, az ultrák sokkal különbek voltak ugyancsak vasárnapi megmozdulásukon, mert mindent betartottak, amit a rendőrség kért - tette hozzá.

Németh Szilárd megemlítette továbbá, hogy Németh Gábor, az Egyenlítő blog volt tulajdonosa több helyen azt nyilatkozta, hogy az ő adatbázisán szervezték meg a rendezvényt. A fideszes politikus szerint ez is visszás és gyanús, és úgy véli, talán még visszaélésre is alapot adhat.

Az internetadó elleni vasárnap esti budapesti tüntetés végén a szervezők a Hősök terén elköszöntek a demonstrálóktól, a tüntetők egy része azonban a Lendvay utcai Fidesz-székházhoz ment.

A székház több ablakát bedobták, több helyen a redőnyöket is megrongálták, kidöntötték a kerítés egy darabját, és többen felmásztak a székház földszinti erkélyére. A történtek miatt a rendőrség hat embert vett őrizetbe garázdaság miatt. Egyiküket kedden elengedték, a többi tüntető ügyében szerdán gyorsított eljárásban dönt a bíróság.

A vasárnap esti tüntetésről kedd reggel kapott tájékoztatást az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága Tasnádi Lászlótól, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkárától és Papp Károly országos rendőrfőkapitánytól.
A testület tagjai eltérően értékelték a zárt ülésen elhangzottakat.

Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke az ülés után újságíróknak azt emelte ki, hogy a szervezők békés demonstrációra készültek, az erőszakos cselekményekkel kapcsolatban nem terheli őket felelősség. Arra a kérdésre, hogy pártpolitikához köthetők-e az őrizetbe vett emberek, az MSZP-s elnök azt mondta: erre nincs adat.

Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke ugyanakkor azt hangsúlyozta: "a hat letartóztatott egyértelműen köthető előző tüntetések szervezéséhez, lebonyolításához", és az is egyértelmű, hogy a ők a "liberális baloldalhoz köthető személyek". A képviselő szerint a megmozdulás szervezői "elengedték a tüntetők kezét", elmenekültek a felelősség elől.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com