Kövér László: a V4-eknek bizalommal kell részt venniük az EU jövőjéről szóló vitában

A lengyel szejmben (alsóház), azon a közös sajtóértekezleten, amelyet a Lengyelországból, Csehországból, Szlovákiából és Magyarországból álló országcsoport parlamenti elnökeinek találkozója után tartottak.

Kövér László elmondta, hogy júliustól Magyarország veszi át Lengyelországtól a V4 soros elnökségét, s a varsói találkozón ismertette az egyéves munka agendáját. A V4 tagországai "sokfajta hasonlósággal és eltéréssel" rendelkeznek - emelte ki, rámutatva egyebek között arra, hogy az itt kormányzó pártok különféle európai pártcsaládokhoz tartoznak.



"A történelmi adottságokból is adódóan, gazdasági és társadalmi értelemben mégis sokkal több a hasonlóság, az összekötő érdek, mint az, ami esetleg elválaszt bennünket" - értékelte az Országgyűlés elnöke. "A V4-ek együttműködését nemcsak akkor látjuk életképesnek és hasznosnak, amikor közösen valamilyen bajt kell elhárítani" - jelentette ki Kövér, rámutatva "a migrációs kérdés rossz európai kezelésekor", a kötelező uniós menekültelosztási kvóták elutasításakor tanúsított közös álláspontra.

A V4-ek "az építkezésben" is képesek hozzájárulni az Európai Unió (EU) jövőjéhez - folytatta. Rámutatott: az EU gazdaságilag legdinamikusabban fejlődő térségéről van szó. Emellett - mint fogalmazott - a tagországok betartják az EU szabályait, nemcsak akkor, amikor határvédelemről van szó, de a költségvetési, államháztartási fegyelem szempontjából is. Az EU válságából az a szükségszerű következtetés vonható le, hogy valaminek változnia kell a szervezet működésében - szögezte le a magyar házelnök, hozzátéve: kérdés az, hogy a V4-ek ehhez a folyamathoz hogyan tudnak hozzájárulni.

A parlamenti elnökök egyetértettek abban, hogy az EU összes intézményének - különösen az Európai Bizottságnak - be kell tartania a rá vonatkozó szabályokat - mondta Kövér László. Azt, hogy a V4-ek hasonlóképpen vélekednek az EU-ról, Marek Kuchcinski, a lengyel szejm elnöke is hangsúlyozta, mondván, hogy a négy ország a nemzetállamok erős közösségében látja az EU jövőjét. "A V4 évek óta nagyon jó példát jelent, szinte mágnesként vonzza magára más országok figyelmét, nem csak a szomszédainkét" - vélekedett Kuchcinski. A V4-ek ezért többszintű együttműködésről gondolkodnak a jövőben - tette hozzá.

E szintek közül a parlamenti együttműködést emelte ki, illetve az EU ügyeivel foglalkozó parlamenti bizottságok tapasztalatcseréjét. Lengyelország számára példamutatónak nevezte a cseh és a magyar EU-ügyi bizottság működését. Fontosnak minősítette a V4-ek közös információs politikájának alakítását is. Stanislaw Karczewski lengyel szenátusi elnök elmondta: a V4 parlamenti elnökei azt akarják, hogy "a stabil V4 az EU helyzetét is stabilizálja".

Hasonlóképpen vélekedett Andrej Danko, a szlovák parlament elnöke, aki szerint a V4-eket összekötő történelem képes az EU-t is felélénkíteni, az ott zajló folyamatokat "egészségessé tenni". Jan Hamácek, a cseh képviselőház elnöke elmondta: napirenden szerepelt a Brexit (az Egyesült Királyság kiválása az EU-ból) is. "El kell gondolkodnunk, mi lesz jó állampolgáraink számára, tárgyalnunk kell a britekkel a további együttműködésről" - szögezte le Hamácek.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com