Külföldi sajtó Magyarországról

A Der Spiegel című német hírmagazin Orbán Viktor miniszterelnök és Helmut Kohl volt német kancellár találkozójáról közölt cikket a hét végén megjelent számában.

Az Álszentek között - közbevetés: a páciens Helmut Kohl több felebaráti szeretetet érdemel című írásban a Der Spiegel Parkinson-kórban szenvedő szerzője, Stefan Berg kiemelte: a súlyos beteg volt kancellár és Kai Diekmann, a Bild című lap szerkesztőbizottságának vezetője, illetve Orbán Viktor közös fényképeit elnézve elfogja az a rossz érzés, hogy ezeket az embereket "nemcsak a felebaráti szeretet vezérli, hanem legalább ennyire erősen saját maguk szeretete", és magatartásukra az álszentség a megfelelő kifejezés.

der-spiegel

Felvetette: meglehet, hogy a fotózások és a politikai nyilatkozatok mindenben megfelelnek a volt kancellár akaratának, de ha nem így lenne, vajon lenne-e még ereje védekezni azok ellen, akik szándékai, nézetei tolmácsaiként lépnek fel?

Orbán Viktor Helmut Kohl és a Parkinson-kórban szenvedett néhai katolikus egyházfő, II. János Pál időskori testi állapotát párhuzamba állító nyilatkozatával, a Bildnek a találkozóról közölt beszámolójával és a Kohl-Orbán-találkozóról kiadott közös nyilatkozattal kapcsolatban hozzátette: számára mindez "nehezen áll össze, és erősíti a gyanút, hogy itt nagyon tetterős emberek kihasználtak egy gyengét", amit akár visszaélésnek is lehet nevezni.

Kiemelte: súlyos teher lehet az együttlét súlyos beteg emberekkel, amikor pedig a beteg híres ember, fennáll a kísértés, hogy a beteg "kísérője szervezzen magának egy kis jutalmat". Megjegyezte: ennek a csábításnak "láthatóan nehéz ellenállni".

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com