Kúria: jogszabálysértő a kormány külhoniaknak küldött levele

A kormány nevében a külhoni magyaroknak küldött kampánylevelek sértik a választás esélyegyenlőségre, valamint a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlásra vonatkozó alapelveit - állapította meg csütörtöki határozatában a Kúria. A bíróság egyúttal a népszavazást szervező kormányt eltiltotta a további jogszabálysértéstől.

A Kúria csütörtöki döntésével megváltoztatta a Nemzeti Választási Bizottság pénteki határozatát. Az NVB-hez egy magánszemély fordult kifogással, sérelmezve, hogy a kormány a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgároknak is küldött a népszavazás témájában levelet. A kifogástevő szerint a kormány nem kereshette volna meg jogszerűen a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyarokat, ugyanis a kormány mint a népszavazás kezdeményezője és a parlamenti képviselőcsoporttal rendelkező pártok csak a szavazóköri névjegyzék adatait kaphatják meg a Nemzeti Választási Irodától kampánycélokra.

Az NVB többsége úgy döntött, nem jogsértő, hogy a kormány a választópolgárok személyiadat- és lakcímnyilvántartása alapján levélben kereste meg a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárokat. Az NVB határozata ellen bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be, amit a Kúria csütörtökön bírált el.

kúria

A Kúria az internetes oldalán közzétett végzésében azt írta: a polgárok személyiadat- és lakcímnyilvántartásáról szóló 1992-es törvény szerint bárki kérheti a polgárok adatait, de csak akkor, ha igazolja a felhasználás célját és jogalapját, ugyanakkor a megengedett célok között a politikai kampány nem szerepel. Az adatok célokhoz kötött felhasználásának elve tehát kizárja a politikai kampányt folytatókat a közvetlen adatigénylésből.

A politikai kampány folytatói csak közvetett módon, közvetítő útján vehetnék fel a kapcsolatot az adatbázisban szereplő személyekkel. (Ekkor azt igényelhetik, hogy kapcsolatfelvétel céljából a nyilvántartó a megjelölt személyt keresse meg és kérje írásos hozzájárulását ahhoz, hogy nevét, lakcímét és értesítési címét a kérelmező rendelkezésére bocsáthassa, vagy arról értesítse, hogy a kérelmezőt közvetlenül keresse meg, ha vele a kapcsolatot fel akarja venni.)

A bíróság megjegyezte: a kormánynak közhatalmi szereplőként valóban joga van a nagykorú, külföldön élő magyar állampolgárok név- és lakcímadatainak megismerésére a polgárok személyre szóló tájékoztatása, illetve a polgárok álláspontjának megkérdezése céljából, ez azonban különbözik a pártok számára biztosított közvetett megkeresés lehetőségétől.
A bíróság szerint tévedett az NVB, amikor a pártoknak a nyilvántartási törvény szerinti közvetett megkeresésre kapott lehetőségét azonos tartamúnak, azonos értékűnek tekintette az adatbázisnak a kormány közhatalmi feladataihoz igénybe vehető közvetlen megismerési és felhasználási jogosultságával.

A Kúria felhívta a figyelmet arra is, hogy a népszavazási törvény keretei között mind a népszavazás kezdeményezője, mind a kezdeményezés szervezésében részt nem vevő, de országgyűlési képviselőcsoporttal rendelkező pártok kérhetik a Nemzeti Választási Irodától az adott választópolgárok nevére, lakcímére vonatkozó adatokat. Ez az adatbázis csak a szavazóköri polgárok adatait tartalmazza, míg a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala nyilvántartása a külföldön élő magyar állampolgárok nevét, lakcímét is. Vagyis a szavazóköri adatbázis szűkebb körű, mint a választásra jogosultak teljes köre.

Ha a kormány az országos népszavazás szervezőjének minősül, akkor a kampánytevékenysége során csak azt az adatbázist használhatja, amely a kampányban részvevő többi szereplő számára ugyanígy elérhető. A kormány mint szervező az országos népszavazási kampányban kampányeszközeinek terjesztésére nem használhat olyan adatbázist, amelyhez a közhatalom gyakorlójaként jutott - szögezte le a Kúria.

Mindezek alapján a bíróság megállapította a jogszabályok megsértését, a népszavazást szervező kormányt pedig eltiltotta a további jogszabálysértéstől. A Kúria végzése jogerős.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com