Lázár: a kormány lezártnak tekinti az ügyet

A tárcavezető emlékeztetett, hogy a kormány szerdán azt javasolta a fővárosnak és a Magyar Olimpiai Bizottságnak (MOB), vonja vissza a budapesti olimpiai pályázatot.

Ennek indoka a nemzeti egység hiánya, e nélkül ugyanis egyetlen ország sem tudott olimpiát rendezni, e nélkül nincs esélye a pályázatnak - mondta.



Szavai szerint Magyarországon elképzelhetetlen nemzeti egység baloldali pártok nélkül, a budapesti pályázatot eredetileg támogató MSZP azonban változtatott az álláspontján. Ha pedig csak a kormány és a kormánypártok támogatják az olimpiát, az megvalósíthatatlan - fogalmazott Lázár János. Megjegyezte, hogy szerinte egy népszavazás esetén bekövetkező kampánnyal és vitával "magát égetné" Magyarország, a referendumon pedig valószínűleg a játékok ellenzői lennének többségben. Teljesült a népszavazási aláírásgyűjtők kérése, nem lesz olimpia - tette hozzá.

A miniszter kérdésre az ország kudarcának nevezte, hogy nem sikerült megteremteni, illetve megtartani a nemzeti egységet. Azt is mondta, hogy szerinte Magyarország belátható időn belül nem fog olimpiát rendezni. Lázár János jelezte, hogy Fürjes Balázs, a budapesti olimpiai pályázat vezetője a pályázathoz kapcsolódó minden eddigi költség felhasználásáról be fog számolni.

Szabó Tünde államtitkár jelentésének pedig azt is tartalmaznia kell majd, hogy milyen beruházásokra van szüksége a sportnak a következő években, az olimpiával összefüggésben tervezett fejlesztések közül melyikről kell lemondani, melyiket kell átalakítani. Más sporttémákról szólva a Miniszterelnökség vezetője tudatta, hogy a 2017-es budapesti vizes vb-re elkészült Dagály uszoda bruttó 48 milliárd forintba került, ez a tervezett költségen belül van. A kormány jóváhagyta azt is, hogy megkezdődjön az új Puskás-stadion építése, a közbeszerzési eljárás lezárult - az eredményt napokon belül kihirdetik -, a kormány pedig bruttó 190 milliárd forintot hagyott jóvá rá - közölte.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com