Luxemburgi miniszter: a Brexit dominóhatást válthat ki Kelet-Európában

Nem kizárt, hogy dominóhatást vált ki Kelet-Európában, ha a britek jövő hét csütörtökön úgy döntenek, hogy elhagyják az Európai Uniót - mondta a Tagesspiegel am Sonntag című, vasárnap megjelenő német lapnak adott interjúban Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter.

A lap honlapján közzétett interjúrészlet szerint Asselborn úgy véli, hogy a britek kilépése megerősítheti az európai integráció ellenzőit Kelet-Európában.

brexitcameron

A luxemburgi szociáldemokrata miniszter elképzelhetőnek tartja ugyanis, hogy hallgatólagos megállapodás jött létre az egy pártcsaládhoz tartozó David Cameron és Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt vezetője között.

A luxemburgi külügyminiszter szerint David Cameron "történelmi hibát" követett el azzal, hogy népszavazást kezdeményezett az uniós tagságról. Asselborn rámutatott: azt a problémát, hogy a britek jelentős részének ellenérzései vannak az Európai Unióval szemben, nem fogja megoldani az sem, ha egy szűk többség a bennmaradásra szavaz.

Jean Asselborn mindazonáltal az interjúban világossá tette álláspontját, miszerint az európai integrációt, "békeprojektet" akkor is folytatni kell, ha a britek kilépnek.

A luxemburgi diplomácia vezetője arról a véleményéről is beszélt a lapnak, hogy ha a britek a kilépésre, a Brexitre szavaznak, akkor szó sem lehet újabb tárgyalásokról, hogy mégis bent maradjanak.

"Az újratárgyalás nem opció, ha másért nem, hát azért, mert tiszteletben kell tartani a demokratikus döntést. Ha a britek a Brexitre szavaznak, akkor a Brexit be fog következni" - jelentette ki.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com