Magyarország esetleges Uniós tagsága megszűnésének következményeivel fenyeget Martin Schulz

A fenyegetés mellett az Európai Parlament elnöke a menekülteket Szegedre küldené. A magyar kormány kvóta referendumról szóló kezdeményezését aljasnak és abszurdnak tartja.


Schulz a Stern című hírmagazinnak úgy nyilatkozott, hogy ők kidolgoztak egy igazságos képletet, amely alapján az EU-ban el lehetne osztani a menekülteket.

Martin-Schulz

Arra a feltevésre hivatkozik, hogy a munkanélküliség és a GDP figyelembevételével a meghatározott elosztási eljárás nem közérthető.

„A képlet a terhek méltányos elosztását hivatott garantálni, és nem elsősorban arra való, hogy minden polgár megértse.”nézte le egyes magyar állampolgárokat Schulz.

Pont elég lenne az, hogy az államok, illetve a kormányfői megértenék, hogy miről van szó, de ez sajnos nem sikerült.

“Amíg az olyan emberek, mint Orbán Viktor azt mondják, hogy ‘a menekültpolitika nem ránk tartozik, ez német probléma’, addig Európa nem tud megbirkózni a kihívással.” - mondta Martin Schulz.

Felvetődött a kérdés, hogy ilyenkor a menekültek elutasítása kapcsán a kelet-európaiakra gondol?
Erre a válasza az volt, hogy léteznek szolidáris és nem szolidáris tagállamok. Az Európai Unió és Törökország már előirányozza megállapodásban, hogy 72 ezer menekültet osszanak ki a tagországok között. Elmondta azt is, hogy Orbán Viktor már bejelentette a népszavazást a szétosztással kapcsolatban.


“Képzeljük csak el! Népszavazás arról, hogy Magyarország befogadjon-e 1290 menekültet! Ez nem csak abszurd. Ez aljas is.”mondta az Európai Parlament elnöke.

Arra kérdésre, hogy vajon Orbán Viktor megértette-e Európát, azt válaszolta, hogy Orbánt nem szabad alábecsülni, mert ő az egyik legravaszabb jobboldali populista.

Feltették a politikusnak azt a kérdést is, hogy nem kéne küldeni menekülteket olyan idegenellenes társadalomba, mint a magyar, erre azt válaszolta, hogy ezzel csak azok nyerészkednek, akik a leghangosabban balhéznak. Felhívta arra is a figyelmet, hogy meg kell mondani a menekülteknek, hogy a védelmi joghoz nem jár együtt lakóhely választási jog. Így nem menekülhet mindenki Németországba, Hollandiába, Svédországba vagy Dániába, mert az összes európai tagállam ugyanúgy védelmet nyújt az üldöztetések ellen.

EU-zaszlo

Schulz megjegyezte azt is, hogy Magyarországon léteznek olyan települések, ahol a menekülteket nem utasítják el. Ilyen például Szeged, amely egy elkötelezett baloldali város. Oda bármelyik menekült elküldhető.

Felvetődött az a kérdés is, hogy mi lenne, ha Magyarország nem lenne uniós tag? A válasz úgy szólt, hogy ez nem lenne Európának és Magyarországnak sem jó. Kifejtette, hogy Magyarország Európai Uniós tagsága megszűnése kifejezetten rossz lenne számára.

„A tagság megvonásával Magyarország a nemzetközi hatalmi politika játékszerévé tennénk!”

Martin Schulz elmondta, hogy az USA nemzetközileg most visszahúzódik, mert saját dolgaival van elfoglalva. Kína válságos állapotban van. Putyin pedig ügyesen kitölti ezt a hatalmi vákuumot.

1

A terjedelmes interjúban sorolta, hogy Olaszország, Spanyolország és Franciaország mérlegeli azt, hogy kössön-e olyan megállapodást Marokkóval, Algériával és Tunéziával, mint Törökországgal? Ezek a folyamatok sok időt vesznek igénybe, hogy a dublini egyezményt ezekre az országokra is lehessen vonatkoztatni menekült visszafogadási ügyben. A dublini rendszer ugyanis kiterjed az EU-n kívülre is. Például elképzelhető, hogy egy dél-szudáni menedéket kérhet valamelyik uniós tagország egyiptomi nagykövetségén.

Visszatérve Orbán Viktorra és Magyarországra. Miniszterelnökünk aláírta a 40 ezer főről szóló önkéntes menekültkvótát. Merkel hiába kívánja megszüntetni az önkéntes kvótát a sajtó szerint így kihúzva Orbán népszavazása alól a szőnyeget, miniszterelnökünk, hogy mit írt alá kettő közül, majdnem teljesen mindegy. A zárónyilatkozatban a két fogalom nem került pontosításra, de Mohi Csaba nemzetközi jogász szerint komoly politikus ilyet nem ír alá! Erről a március közepe fele készült televíziós felvételt az alábbi videón megnézhetjük.



Forrás: pestisracok

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com