Négypontos antikorrupciós programot készített az Együtt

Az Együtt négypontos antikorrupciós programot készített és hozott nyilvánosságra szerdán. Ez a párt- és kampányfinanszírozással, az önkormányzatok átláthatóságával, a közpénzekkel és a nemzeti vagyon kezelésével foglalkozik - közölte a párt alelnöke budapesti sajtótájékoztatóján.

Juhász Péter a korrupcióellenes világnap alkalmából tartott eseményen azt mondta, nyomonkövethetővé kell tenni a párt- és kampányfinanszírozás során elköltött pénzek útját. Az Együtt azt javasolja, hogy a pártok folyamatosan, a kampányidőszakon túl is számoljanak el a közpénzek elköltéséről.

együtt

Emellett minden, parlamenti és önkormányzati képviselő vagyonnyilatkozatát egy központi honlapra kellene feltölteni, ahol azt még évekig vissza lehetne keresni és az adatok valódiságát a NAV vizsgálná - tette hozzá az ellenzéki politikus.

A közpénzek felhasználásáról szóló szerződések a párt elképzelése szerint csak azután lépnének hatályba, miután az iratok felkerültek egy nyilvános honlapra. Juhász Péter annak garantálása mellett is érvelt, hogy a nemzeti vagyont ne lehessen "elkótyavetyélni".

Az esemény alatt a politikus mögött a párt aktivistái álltak egy transzparenssel, amelynek felirata dudálásra kérte azokat az autósokat, akiknek elegük van a korrupcióból.

Juhász Péter arról is beszélt, hogy aláírásgyűjtésbe kezdtek a Várkert Bazár "korrupciójának megállítására". Hangsúlyozta, hogy a beruházást eredetileg kilenc milliárd forintra tervezték, de az összeg már húszmilliárd forint fölé nőtt, miközben "nem is tudjuk számolni", hogy hányszor adták át és kezdték újra a felújítást. Hozzátette, hogy a párt Facebook-oldalán egész nap a korrupciós ügyekkel foglalkoznak.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com