Németh Zsolt: a magyar-szerb kapcsolatok fejlődése növeli a vajdasági magyarság mozgásterét

A vajdasági magyar közösség mozgásterét, lehetőségeit növeli, hogy Magyarország és Szerbia kapcsolatai jelentősen fejlődtek az elmúlt időben - mondta a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára vasárnap az MTI-nek.

kepNémeth Zsolt Szerbiába utazott, hogy részt vegyen a doroszlói szentkúti búcsún és a zentai katolikus templom orgonájának átadási ünnepségén. Az államtitkár az MTI-nek telefonon nyilatkozva kifejtette: a doroszlói búcsú rendkívül jelentős egyházi esemény, "a délvidéki csíksomlyói búcsú". Az eseményen Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát celebrált szentmisét - tette hozzá.

Németh Zsolt elmondta: részvételével azt kívánta kifejezni, a magyar kormánynak fontos, hogy "az egyház Délvidéken is be tudja tölteni a nemzetmegtartó szerepét, ezért a támogatásunkról biztosítjuk a hívek körében végzett szolgálatát".
A zentai eseménnyel kapcsolatban megemlítette, hogy Magyarország anyagilag is hozzájárult az orgona felújításához.
Az államtitkár hangsúlyozta: a vajdasági magyarságnak egységesen kell megjelenítenie céljait, törekvéseit.

Németh Zsolt megítélése szerint a délvidéki magyar közösség helyzetét nagymértékben javította, hogy a Magyarország és Szerbia közötti megbékélési folyamatban az elmúlt időben több látványos eredményt is elértek. Példaként említette, hogy a két ország államfője júniusban közösen hajtott fejet a második világháborúban ártatlanul megölt magyar és szerb áldozatok előtt a szerbiai Csúrogon.

A magyar-szerb kapcsolatépítés újabb állomása lesz, hogy hamarosan Budapestre látogat a szerb külügyminiszter - jegyezte meg.
Júniusban a szerb-magyar történelmi megbékélés szellemében a második világháborúban ártatlanul megölt magyar és szerb áldozatok kivégzésének helyén rótta le kegyeletét a vajdasági Csúrogon Áder János magyar és Tomislav Nikolic szerb államfő. Áder János ezt megelőzően Belgrádban, a szerb parlamentben mondott beszédében bocsánatot kért azokért a bűnökért, amelyeket a második világháború során magyarok követtek el ártatlan szerbek ellen a Vajdaságban.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com