Önkormányzat 2014 - A választással három szinten alakulnak nemzetiségi önkormányzatok

Az október 12-ei választáson a nemzetiségi szavazók egyszerre három szinten választják meg önkormányzataikat, eltérően a korábbi szabályozástól, amikor az országos önkormányzatok megalakulására hónapokat kellett várni.

Nemzeti Választási BizottságA 13 nemzetiség - a bolgár, a görög, a horvát, a lengyel, a német, az örmény, a roma, a román, a ruszin, a szerb, a szlovák, a szlovén és az ukrán - a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásával egy napon választja meg a helyi (települési vagy kerületi), a területi valamint az országos önkormányzatát.

A választáson csak azok vehetnek részt, akik szeptember 26-án 16 óráig felvetetik magukat a nemzetiségi névjegyzékbe, aki ezt nem teszi meg, az nem szavazhat a nemzetiségi képviselők választásán.

A mostani választáson újdonság az is, hogy mind a három szintet közvetlenül választják meg a nemzetiségiek, megszűnt a korábbi elektori rendszer.

Fuzik János, az Országgyűlés magyarországi nemzetiségek bizottságának elnöke az újonnan megalakuló nemzetiségi önkormányzatok működéséről, hatáskörükről és lehetőségeikről az MTI megkeresésére beszélt.
Elmondta, a helyi, a területi és az országos nemzetiségi önkormányzatok függetlenek egymástól, nincs alá-, vagy fölérendeltség közöttük, és a "normál" települési önkormányzatokkal is teljesen egyenrangúak.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a helyi nemzetiségi önkormányzatok között általában élő a kapcsolat, ezért gyakran társulásokba tömörülnek vagy közös civil szervezeteket hoznak létre. Az országos nemzetiségi önkormányzatok is létrehoztak egy közös szövetséget, annak alapításában mind a 13 nemzetiség részt vett.

A nemzetiségi önkormányzatoknak általában szoros a kapcsolatuk a nemzetiségi civil szervezetekkel is, ebben meghatározó szerepe van annak, hogy a választáskor sokan közülük jelölőszervezetek is egyben.

Az önkormányzatok jogi személyiségek, a költségvetési szférához tartoznak és állami támogatásra jogosultak. Forrásokat egyrészt a működésükhöz (ezen belül lapkiadásra is) kapnak, másrészt, ha intézményeket tartanak fenn, akkor erre a célra külön is érkezik hozzájuk költségvetési támogatás.

Az óvodákat, iskolákat és kollégiumokat fenntartó önkormányzatok a gyermekek és a diákok után ugyanúgy megkapják az állami normatívát, mint a többi oktatási intézmény és az egyházakhoz hasonlóan, nemzetiségi kiegészítő támogatásban is részesülnek.

A helyi (települési) nemzetiségi önkormányzatok idén 270 ezer forintot kapnak a működésükre, a megyei, fővárosi önkormányzatok ennek kétszeresét, míg az országos önkormányzatok 36 és 267 millió forint között, a képviselt nemzetiség létszámától függően.

A további forráselosztásnál a helyi testületi ülésekről készült jegyzőkönyvek és beszámolók alapján értékelik az önkormányzatok tevékenységét, azt, hogy hány intézményt tartanak fenn, milyen a kapcsolatrendszerük, az érdekvédelmi, a kultúraápoló tevékenységük. Ez azt jelenti, hogy egy helyi nemzetiségi önkormányzat nagyságrendileg fél-másfél millió forint közötti állami támogatást kap egy évben, a fenntartott intézmények költségvetésén kívül.

A nemzetiségi önkormányzatokat a törvény szerint a települési, vagy a fővárosban a kerületi önkormányzatoknak is támogatniuk kell. Ez a gyakorlatban néhány százezer forintos pályázati kiírásokban, valamint szolgáltatásként jelenik meg, így például végzik az adminisztrációjukat, és helyiséget is biztosítanak számukra.

Mivel a helyi nemzetiségi önkormányzatok jogi személyek, előttük egyéb források is nyitva állnak, így a minisztériumoktól, alapoktól és alapítványoktól, az országos nemzetiségi önkormányzatoktól is kaphatnak pénzt pályázati úton például helyi kezdeményezésekre, de anyaországaiktól is kaphatnak támogatást.

A nemzetiségi önkormányzatok - a normál települési önkormányzatokhoz hasonlóan - testületi üléseken hozzák meg döntéseiket, határozataikat évente legalább négy alkalommal, és egyszer közmeghallgatást is tartanak.

A nemzetiségi önkormányzatok törvényességi felügyeletét mindhárom szinten a területileg illetékes fővárosi és megyei kormányhivatalok biztosítják.

A helyi testületek 3 vagy 4 tagúak, a fővárosi és a megyeiek mindenhol 7 tagúak, míg az országosak 15-47 tagúak (a nemzetiségi választások kiíráskori számától függően).

A nemzetiségi képviselők egyszerre legfeljebb két testületnek lehetnek tagjai a helyi, a területi és az országos közül.

A nemzetiségi önkormányzatok képviselő-testületi tagjai tiszteletdíjat kaphatnak, de azt a működési kiadásokból kell kigazdálkodniuk, így a gyakorlatban nem jellemző, hogy a képviselők munkájuk után nagyobb összeget vennének fel havonta, inkább költségtérítést kapnak, például buszbérletet számolhatnak el.

A nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi törvény a helyi, a területi és az országos nemzetiségi önkormányzatoknak is biztosítja, hogy intézményeket tartsanak fenn.

A helyi önkormányzatok jellemzően kulturális és oktatási intézményeket tartanak fenn, például óvodát, általános iskolát vagy tájházat, közösségi házat működtetnek.

A megyei szervezetek jellemzően a térség kulturális tevékenységét, a helyi szervezeteket koordinálják, és a lehetőségeik is jobbak, mert általában több pénzt kapnak a "normál" megyei, fővárosi önkormányzattól, mint a helyiek.

A nagyobb oktatási intézményeket is fenntartó országos nemzetiségi önkormányzatok közül többnek a költségvetése akár milliárdos nagyságrendű is lehet, több száz alkalmazottjuk van, továbbá több ezer diák jár az általuk fenntartott iskolákba.

Fuzik János becslése szerint ma - az iskolákkal együtt - mintegy 80-100 olyan intézmény lehet Magyarországon, amely valamelyik nemzetiség fenntartásában működik.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com