Önkormányzat 2014 - Fidesz: az állam adná az önrészt az önkormányzatok uniós pályázataihoz

A Fidesz a központi költségvetésből nyújtana forrást az önkormányzatoknak az európai uniós pályázatokhoz szükséges önrész előteremtésére - közölte a nagyobbik kormánypárt ügyvezető alelnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Kósa Lajos elmondta: a cél az, hogy az uniós pályázatokon való részvétel még egyszer ne adósítsa el úgy az önkormányzatokat, ahogy a Gyurcsány-Bajnai-kormányok idején. Hozzátette: a programok így a pályázatok minősége alapján valósulhatnak meg, és nem attól függően, hogy melyik önkormányzat tudja előteremteni az ahhoz szükséges önrészt, melyik kap hozzá hitelt.

480px-Fidesz_New_logoA 2014-2020-as uniós támogatási időszak kiemelkedően fontos programokat tartalmaz az önkormányzatok számára, ezért lényeges, hogy olyan önkormányzatok álljanak fel, amelyek "képesek, tudnak, hajlandóak együttműködni azzal, amit a kormány és a parlament meghatározott, mint fejlesztési programot" - jelentette ki a fideszes politikus.
"Ha valaki nem azért akar önkormányzati választást nyerni, hogy az adott településen fejlesszen, az emberek életét könnyítse, hanem egyfajta politikai végvárat épít, amiből az országos politikai küzdelmeket indítja, az rossz úton jár, hiszen azzal az együttműködés sokkal nehezebb" - fogalmazott Kósa Lajos.

Beszámolt arról is, hogy október elején kilenc pályázatot indítanak, részben az önkormányzatok számára a hazai fejlesztési források terhére, mivel az operatív programokat Brüsszel még nem fogadta el. Ezek között fiatal vállalkozók támogatására 4 milliárd forintos kerettel indul pályázat, az atipikus foglalkoztatás segítésére szintén 4 milliárd forintos kerettel. A kisgyermekek nevelési intézményeinek támogatására 1,5 milliárd forint áll rendelkezésre, és további 1 milliárd forintra pályázhatnak az önkormányzatok ezen intézmények dolgozóinak képzésére - sorolta.

Az önkormányzatokon keresztül nyújtanának 5 milliárd forintot kis- és közepes vállalkozásoknak eszközbeszerzésre és kapacitásbővítésre, a 25 év alatti munkavállalók támogatására pedig 36 milliárd forintos keretet határoztak meg - fűzte hozzá. A politikus a Zoltai Gusztáv kormányzati tanácsadói szerepét firtató kérdésre úgy felelt: "Zoltai Gusztáv kinevezése a Fidesz kormányzati működésének egész idejét tekintve valószínűleg a legmerészebb személyzeti döntés". Hozzátette: óriási meglepetést váltott ki nemcsak a Fideszben, hanem a zsidó közösségen belül és a kormánypárt ellenfeleinél is. Kockázatos lépésnek ítélte, mint mondta, olyan, mint 19-re lapot kérni.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szeptember 9-én, a zsidó kerekasztal után erősítette meg, hogy felkérte Zoltai Gusztávot, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) volt ügyvezető igazgatóját, hogy "vitás kérdésekben" adjon tanácsokat neki. Zoltai Gusztáv 1991-től volt a Mazsihisz ügyvezető igazgatója, 2014. április 9-én mondott le tisztségéről.
forrás.MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com