Paksi erőmű - Fidesz: az a felháborító, amit a Gyurcsány-koalíció tesz Paks ügyében

A Fidesz szerint az a felháborító, hogy "a Gyurcsány-koalíció 2010 előtt milliárdokat talicskázott ki a Paksi Atomerőműből, támogatta annak bővítését és most képes lenne kampánycélokra felhasználni Magyarország energiabiztonságának kérdését is".

480px-Fidesz_New_logoÍgy reagált a nagyobbik kormánypárt az Együtt-PM hétfői közleményére, amelyben az ellenzéki szövetség felháborítónak tartotta, hogy Áder János államfő aláírta a Paksi Atomerőmű bővítéséről szóló törvényt.
A Fidesz azt közölte: a paksi fejlesztés megvalósulásával hosszú évtizedekre kiszámítható, olcsó és biztonságos áramellátása lesz Magyarországon.

A paksi fejlesztés garantálja a fenntartható rezsicsökkentést, mert tíz év múlva 10-20 százalékkal is olcsóbb lehet az áram ára - fűzték hozzá.

A beruházás hozzájárul a gazdasági növekedéshez is, mert legalább 3 milliárd euró megrendelést biztosít a magyar vállalkozásoknak és tízezer új munkahelyet teremt. "A fejlesztés hazánk elemi érdeke, ezt a Gyurcsány-koalíció is tudja, mégis ez ügyben is hazudik, mint a vízfolyás" - olvasható a közleményben.

A Köztársasági Elnök Hivatala hétfőn közölte, Áder János aláírta a Paksi Atomerőmű bővítéséről szóló törvényt. Az államfő tudatta: a törvény alkotmányos szempontból nem kifogásolható, visszaküldésének egyetlen feltétele sem adott. Ezért az államfő hétfőn elrendelte a kihirdetését.

Áder János egyes pártok indítványára figyelemmel megvizsgálta a törvény népszavazásra bocsáthatóságának kérdését is. Megállapította, hogy az alaptörvény alapján nem lehet népszavazást tartani nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségről.

Az Országgyűlés múlt csütörtökön hagyta jóvá a paksi atomerőmű bővítéséről Oroszországgal kötött megállapodást 256 igen, 29 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com