Rétvári: országgyűlési határozat ítélheti majd el a keresztényüldözést

A keresztényüldözés elitéléséről szóló határozati javaslat kerül a parlament elé, ami népirtásnak minősíti a folyamatot - jelentette be Rétvári Bence az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.

A javaslat egyrészt minden humanitárius segítség megadását javasolja Magyarország részéről, másrészt felszólítja a Nemzetközi Büntetőbíróságot, hogy lépjen fel a keresztényüldözés elkövetői ellen - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke.

rétvári bence

Azt mondta, hogy miközben száz évvel ezelőtt minden negyedik ember keresztény volt a Közel-Keleten, ma csupán minden 33. az, a második világháború után például még 4,7 millió keresztény élt Irakban, ma csak 200 ezer. Nyolcvan országban 200 millió embernek van veszélyben az élete keresztény hite miatt - sorolta.

Magyarországnak kötelezettsége, hogy minél több humanitárius akcióban vegyen részt, ezért 3 millió eurót biztosított a keresztény közösségek megsegítésére, és egy háromemeletes iskolát épít az iraki Erbilben - mondta az államtitkár.

A KDNP alelnöke a Kossuth Rádió 180 perc című szerdai műsorában ehhez hozzátette: az iszlamisták sokszor teljes keresztény településeket gyújtanak fel, és nemcsak a Közel-Keleten, hanem Észak-Afrikában is, ami etnikai tisztogatás.

Az Országgyűlésnek benyújtott határozati javaslathoz hasonló döntéseket hozott már Ausztrália, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és az Európai Unió is - jelezte.

A magyar humanitárius segítség egyik része lehet az, hogy ösztöndíjakkal segítenek iraki és szíriai keresztény fiatalokat, hogy Magyarországon fejezhessék be tanulmányaikat - nyilatkozta az államtitkár.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com