Szakértő: Törökország akár le is zárhatja a Boszporuszt

Törökország akár le is zárhatja a Boszporuszt, ha fenyegetve érzi magát az Oroszországgal kialakult konfliktus miatt - jelentette ki a Külügyi és Külgazdasági Intézet Oroszország-szakértője az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

Póti László elmondta, hogy a tengerszoros használatát nemzetközi egyezmény szabályozza, amelynek értelmében katonai vészhelyzet esetén a törököknek jogukban áll korlátozni a hajóforgalmat. Hozzátette, hogy ez nem valószínű, de lehetséges forgatókönyv.

3870

A szakértő úgy fogalmazott, hogy a törökök - miután lelőtték az orosz repülőgépet - túl későn és túl keveset kínáltak Moszkvának, ezért a konfliktus várhatóan tartós lesz.

Véleménye szerint az események nagyjából a várt mederben folynak. Drasztikus lépéseket egyik fél sem tett, bár felhívta a figyelmet arra, hogy Oroszország addig nem tudott keményen fellépni, amíg tízezer számra turistáskodtak Törökországban állampolgárai. Most, hogy ez már nincs így, akár komolyabb akciót is végrehajthatnak.

Póti László nem állította, hogy Moszkva készül ilyesmire, de azt mondta, hogy elképzelhetőnek tartja.

Oroszország és Törökország kapcsolata azután romlott meg, hogy a török légierő lelőtt egy szíriai célpontokat támadó orosz vadászbombázót, miután Ankara állítása szerint megsértette a török légteret. Moszkva tagadja a légtérsértést, az eset óta pedig szankciókat jelentett be Törökországgal szemben, és az Iszlám Állam dzsihadista szervezet támogatásával vádolta Ankarát.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com