Trafikmutyi helyett Napelem mutyi - már a napot is elmutyizzák!

napenergia-mutyiAzt gondolhattuk, hogy a Dohánytrafik után már nem lesz hasonlatos nagy mutyibotrány hazánkban.

Eláruljuk, ha bárki is ezt gondolta, tévedett. Itt a legújabb mutyi, a napenergia mutyi!

[vision_highlight color="red" style="style-1"]Több százmillió forintot akartak elosztani olyan cégek között, melyeknek semmilyen vállalkozói múltja sincs és több esetben összefüggések vannak a tulajdonosok között. A minisztériumnak is bedolgozó személyek és cégek érdekeltségei is több százmilliót nyertek![/vision_highlight]

Az egész úgy kezdődött, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) 1,4 milliárd forintos pályázatot írt ki annak érdekében, hogy a közintézmények és vállalkozások hagyományos módon termelt energiákról megújuló energiaforrásokra váltsanak.

A pályázati kiírás szerint 896 millió forint jutott volna a közszférának és 598 millió a vállalkozásoknak.

Rengeteg jelentkező volt, akik megvásárolták a pályázati kiírást. Ezután beszerezték az engedélyeket. Persze ezt leírni két mondat volt, de súlyos pénzbe kerül egy ilyen feladat elvégzése. A szakértők szerint egy-egy cég pályázatának az elkészítése akár 2-3 millió forintba is kerülhetett.

A pályázat lezárult és ekkor jött a hidegzuhany a vállalkozásoknak: A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megváltoztatta a feltételeket.
Úgy döntöttek, hogy az összes pénzt átcsoportosítják a közszféra számára és a vállalkozások semmit sem kapnak.

A KORMÁNY GYAKORLATILAG KIHÚZTA A VÁLLALKOZÁSOK LÁBA ALÓL A TALAJT!

A vállalkozások és közintézmények az eredeti kiírás szerint arra kaphattak volna pénzt, hogy környezetbarát energiaforrásokat használjanak, napelemeket és szélerőművet telepítsenek.

Az NFÜ weboldalán az alábbi közleményt tette közszemlére a minisztérium:

Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent KMOP-3.3.3-13 kódszámú, „Megújuló energiahordozó-felhasználás növelése” című felhívás A2. pontját módosítottuk. Tekintettel a közszféra pályázóknál jelentkező nagyszámú igényre, a közszféra szerv pályázó részére elkülönített indikatív összeg 1 494 millió Ft-ra, míg a nem közszféra szerv pályázó részére elkülönített indikatív összeg 0 Ft-ra módosul.

Ezt a közlemény rakta fel az oldalára az ügynökség szeptember 27-én.

A vállalkozásoknak a pályázati kiírás a nyár elején még 598 millió forintot ígért, ezt a pénz csoportosították át a közszférához.

A vállalkozóknak semmi nem maradt. Persze, aki jó pályázatot adott be, azokat most azzal hitegeti a minisztérium, ha majd lesz egy kis pénz, akkor kaphatnak belőle!

Több vállalkozás most az EU csalás elleni hivatalához, az OLAF-hoz fordul a jogtalan pályázati kiírás módosítása miatt.

[vision_highlight color="cool-blue" style="style-1"]Ha valaki azt gondolta volna, hogy ennyi a történet, akkor téved. Mert most jön a feketeleves.[/vision_highlight]

Az átlátszó.hu nyomozásba kezdett korábban ebben az ügyben.

Kiderült, hogy  a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében 2013 júliusában a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) mintegy 3 milliárd forintot osztott szét magáncégeknek napelemerőművek, napelemtelepek létesítésére Somogy megyében.

Az Átlátszó bemutatta ezután azokat a cégeket, akik 100 millió forint feletti támogatást nyertek. Számukra már nem okozott akkora érdekességet, hogy  túlnyomó többségük frissen alapított, korábban más tevékenységet nem végző vállalkozás, néhány pedig a pályáztató szervezethez is köthető.

A 100 millió forint felett nyert cégek közül 13 cégből kilencnek egyáltalán nem volt bevétele sem tavaly, sem tavalyelőtt.

További jellemzőjük, hogy alkalmazottaik nincsenek, ahogyan céges e-mail címük sem: a céginformációs adatok közt elérhetőségüknél gmailes, yahoo-s, t-online-os e-mail címeket találunk.

NA ÉS? Nekik mindent szabad, hiszen komoly kapcsolatokkal rendelkeznek!

A Fulmineus Kft., a Solaris-Technology Kft., a Trianghome Kft., Insolatio Kft., a Renergy-Sol Hungary Kft., és a Solaris Building Hungary Kft és Magyar Naperőmű Kft. Ezek a vállalkozások összesen több, mint 1 milliárd forint forráshoz jutottak az NFÜ-től. Mi is az érdekesség bennük? Az, hogy soha egy forint bevételük sem volt!

[vision_notification style="success" font_size="12px" closeable="false"] Az Insolatio Kft.-nek és a Renergy-Sol Hungary Kft.-nek ugyanaz a tulajdonosa (Lakatos Ákos László) és a tavalyi év végéig ugyanaz volt az ügyvezetőjük is, Szűcs Józsefné. Az egykori ügyvezető a harmadik nyertes céghez is köthető: a Solar Building Hungary Kft.-ben a fia és lánya is tulajdonosok. A három kapcsolt cég összesen összesen közel 700 millió forintot nyert a pályázaton. [/vision_notification]

[vision_notification style="warning" font_size="12px" closeable="false"] A nyertesek között felfedeztük emellett az NFÜ éléről néhány hónapja távozó Petykó Zoltán egykori üzlettársát, Dr. Seregi Jánost. Seregi és Petykó kapcsolata a 2000-es évek elejéig nyúlik vissza, ekkor voltak tulajdonostársak a Breda 2000 Zrt.-ben. A cégbe 2005-ben vásárolta be magát a Simicska-közeli vállalkozásként számon tartott Pro-Aurum Rt., Seregi ekkor megvált a tulajdonrészétől, Petykó pedig 2010-ben távozott a Breda 2000 Zrt. vezérigazgatói székéből. [/vision_notification]

[vision_notification style="tip" font_size="12px" closeable="false"] Seregi 2012 végéig a Magyar Fejlesztési Bank agrár-erdészeti portfóliójának vezetője volt, az NFÜ-höz pedig az elmúlt két évben ugyancsak nulla forint árbevételt produkáló, alkalmazottakat nem foglalkoztató családi cégével, az Argo Meeting Kft.-vel pályázott. A cég 211 millió forintot kapott egy balatonendrédi napelempark megvalósítására. [/vision_notification]

Befutott a pályázaton egy másik NFÜ-közeli társaság, a Lékó és Társa Ügyvédi Iroda is, amely a Forrás Klasztermenedzser Kft. résztulajdonosaként nyert közel 250 millió forintot egy napelempark kialakítására. A Lékó és Társa Ügyvédi Iroda korábban több ügyben is képviselte az NFÜ-t, egy alkalommal pedig épp egy KEOP-os pályázat véleményezése, jogi átvilágítása volt a feladatuk. A Forrás Klasztermenedzsert 2011-ben alapították, árbevételül abban az évben nulla forint volt, a 2012-es évükről még nem elérhető információ.








































































































Nyertes pályázó Alapítás éve Árbevétel 2011-2012 Projekt Elnyert összeg
AGRO MEETING Kft. 2002 0 forint Balatonendrédi napelempark megvalósítása 211.763.516
Napfaktor Kft. 2011 450 ezer forint Naperőmű építése Lengyeltótiban 214.563.960
Forrás Klasztermenedzser Kft. 2011 0 forint Forrasklaszter-500-kw-napelempark 246.830.506
Fulmineus Kft. 2013 0 forint Napelemes erőmű a Fulmineus Kft. telephelyén. 220.140.000
INSOLATIO Kft. 2012 0 forint Nagy teljesítményű napenergia-rendszer elhelyezése Kaposújlak Reptéren 246.830.506
MPV Consulting Kft. 2002 22 millió forint Napelemes kiserőmű telepítése Vízváron 147.092.034
RENERGY-SOL HUNGARY Kft. 2012 0 forint Fotovoltaikus villamosenergia-termelés Zamárdiban 208.902.040
Solar Building Hungary Kft. 2012 0 forint Naperőmű megvalósítása Balatonendréden 211.567.627
SOLARIS-TECHNOLOGY Kft. 2012 0 forint Zamárdi naperőmű 210.151.211
TRIANGHOME Kft. 2011 0 forint Nagy teljesítményű napelemek elhelyezése a Kaposújlaki repülőterén, 246.830.506
AVIA-Rent Kft. 1993 220 millió forint Napelem telep létrehozása a kaposújlaki repülőtérre 246.830.506
Balatoni Naperőmű Kft. 2012 1,06 millió forint Naperőmű létesítése Zamárdiban 211.365.101
Magyar Naperőmű Kft. 2011 0 forint 499,92 kW névleges teljesítőképességű naperőmű létesítése Somogyszentpálon 207.223.025
 forrás: atlatszo.hu

Az érdekesség, hogy az átlátszó blog cikke után  Lázár János felfüggesztette a botrányos naperőműtendert.


Tehát akkor most az történt, hogy a mutyi kiderült és inkább a közszféra kapja a pénzt? Önnek, neked mi a véleménye erről?

Lájkold és oszd meg, hogy mások is megtudják az igazságot!

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com