Uniós biztos: az Altus vezette konzorcium eddig 400 ezer euró értékben kapott megbízást

Az Altus Zrt. vezette konzorcium tavaly októberben 399 190 euró értékben nyert el megbízást az Európai Bizottságtól, az ötmillió euró a négy év alatt a több kiválasztott konzorcium között versenyeztetést követően szétosztható maximális keretösszeg - derül ki abból a válaszból, amelyet Corina Cretu regionális politikáért felelős biztos adott Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő írásbeli kérdésére, s amelyet szerdán Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) politikusa hozott nyilvánosságra.

Molnár úgy fogalmazott: ezzel újabb fideszes hazugság bukott meg. Molnár Csaba üdvözölte, hogy a bizottság most közzétette ezt az eddig üzleti titoknak minősülő adatot, s rámutatott, hogy a pénz megoszlik majd a konzorcium 11 tagja között, az Altus másfélmilliárd forint helyett várhatóan néhány tízmillió forintért végzi majd el a munkát a bizottságnak, amiből a cég pármillió forint hasznot remélhet.

altus

A fideszes EP-képviselő arra volt kíváncsi: ki, miért és mikor döntött úgy, hogy kiszervezi a tanulmánykészítést, pontosan mekkora összeget nyert el a konzorcium és milyen eljárás során, milyen megfontolások alapján tartották alkalmasnak a pályázó cégeket a feladatra, illetve tisztában voltak-e az Altus pártpolitikai kötődésével és "korábbi kétes ügyeivel".

Corina Cretu válaszában azt írja, a bizottság külső forrásból származó elemzésekre is támaszkodik, nyílt közbeszerzésen, versenyeztetve választottak ki cégcsoportokat, a három legkedvezőbb ajánlatot adó konzorcium között volt az is, amelynek vezetője az Altus.

A levélből kiderül: az ötmillió euró a kiválasztott konzorciumok között további pályáztatásokat követően négy év alatt elosztható maximális keretösszeg. Ebből tavaly októberben az Altus egy 399 190 eurós megbízást nyert el.

"Végre nem mi, hanem az Európai Bizottság cáfolta ezt a hazugságot, hogy 1,5 milliárd forintos tendert nyert az Altus vezette konzorcium" - húzta alá Molnár Csaba.

Az EP-képviselő szerint az sem igaz, hogy a céget összeférhetetlenség miatt ki kellett volna zárni a pályázatból.

Cretu válaszában az áll, az ajánlatokat háromlépcsős folyamatban értékelik. Elsőként a kizárási kritériumokat vizsgálják, majd a kiválasztási kritériumokat ellenőrzik, majd az ajánlatokat az odaítélési követelmények szerint rangsorolják.

Cretu tudatja, hogy a konzorciumokat közösen, nem cégenként értékelik, miután a teljesítésért is egyetemes felelősséggel tartoznak, vezetőiknek pedig nyilatkozniuk kell arról, hogy nem áll fenn összeférhetetlenség vagy a kizárásra okot adó körülmény.

"Szó nincs összeférhetetlenségről" - hangoztatta Molnár, rámutatva: pályázó akkor zárható ki a versenyből, ha például csődeljárás vagy felszámolás alatt áll, korrupció vagy pénzmosás miatt vezetőjét elítélték, vagy nem fizet közterheket. Corina Cretu levelében azt írja, hogy az Altus minden dokumentumot benyújtott annak igazolására, hogy a konzorcium tagjai esetében nem áll fenn a kizárásra okot adó körülmény.

"Lázár János és Deutsch Tamás házhoz ment a pofonért" - utalt Molnár arra, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Brüsszelben tárgyalt a bizottság regionális politikáért felelős főigazgatójával. A DK alelnöke értetlenségét is kifejezte, hogy két ilyen rutinos politikus miért vállal fel egy ilyen "eleve vesztes ügyet".

"Talán Orbán Viktor személyes utasítására, Gyurcsány Ferenc iránt érzett mély gyűlölete és a tőle való félelme miatt kényszerítette bele közeli munkatársait abba, hogy nagyon gyorsan megkapják ezeket a pofonokat" - hangoztatta Molnár, aki szerint tudni lehetett, hogy néhány napon belül ki fog derülni az igazság, s az, hogy amit állítanak, "az egészen egyszerűen nem igaz".

Molnár azt is elmondta, hogy az Altus mindenkivel szemben, aki az általa hazug állításnak nevezett vádakat megfogalmazta vagy megismétli, jogi eljárást fog kezdeményezni, szerinte jogosan.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com