Wetzel: fejleszteni kell a külhoni magyarság jogtudatosságát

A külhoni magyarok sokszor nem tudnak élni meglévő jogaikkal, ezért a jogtudatosság fejlesztése kiemelt feladat a következő időszakban - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikai helyettes államtitkára a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetem résztvevőinek tartott előadásában, szerdán a fővárosi Magyarság Házában.

Wetzel Tamás a Nemzetpolitikai Kutatóintézet és a Kisebbségi Jogvédő Intézet (KJI) rendezvényén közölte: a jogtudatosság mellett egyfajta "hálózatosságra" is szükség van, arra, hogy ismerjék egymást azok, akik jogvédelemmel szeretnének foglalkozni.

magyarsaghaza

A helyettes államtitkár kiemelte, hogy fokozottan jelen kell lenni a nemzetközi fórumokon is, és képviselni kell a nemzetközi szervezetekben a kisebbségek érdekeit, jogait. "Mi tudjuk, hogy igazunk van, de ezt meg is kell tudni mutatni" - mondta.

Kitért arra is: a magyar jog mindig a kettős állampolgárság mellett tette le a voksát, és természetes állapotnak vették, hogy valaki akár több állampolgársággal is bír. Ez egy természetes, az identitásból levezethető fogalom - hangsúlyozta a helyettes államtitkár, aki az egyszerűsített honosításért is felel.

Tájékoztatása szerint eddig több mint 700 ezren éltek a lehetőséggel. Ma már megkérdőjelezhetetlen ennek létjogosultsága: tulajdonképpen "volt állampolgárainknak adjuk vissza állampolgárságukat" - közölte Wetzel Tamás, aki szerint bizonyos esetekben történelmi jóvátételről van szó.

Kántor Zoltán, a kutatóintézet vezetője azt mondta: a külhoniak képzése - akár a szülőföldjükön, akár nyári egyetemeken - különösen fontos, azért is, hogy képzett szakemberek segítsék a kisebbségijog-kiterjesztést a szomszédos országokban, és járuljanak hozzá a jogtudatossághoz.

Az a cél, hogy a külhoni magyarok bátran élhessenek a jogaikkal. Ez kulcskérdés - közölte Kántor Zoltán, hozzátéve: a magyarságnak valamennyivel több joga van, mint amennyivel ténylegesen él, bár messze kevesebb, mint amennyire szükség lenne.

Csóti György, a KJI igazgatója felidézte, hogy az intézet három éve alakult, majd megállapította: a kisebbségi jogvédelem az elcsatolt területeken katasztrofális állapotban van. Ez Szlovákiában, Romániában és Ukrajnában különösen igaz, de sok probléma van Délvidéken, és megoldandó kérdések vannak Horvátországban, Szlovéniában is.

Kiemelte: a teljes körű és tényleges autonómia a megoldás az elszakított területeken, de addig is, amíg ennek különböző formáit elérik, az a cél, hogy a magyarság olyan jogvédelmet kapjon, hogy emelt fővel tudjon élni a szülőföldjén.

Az intézet előadásokat, nyári egyetemeket, konferenciákat szervez a fiatal jogászoknak, kezdő ügyvédeknek, hogy az európai és magyar joggyakorlatot megismerjék és azt hasznosítani tudják - közölte.

A július 6-tól 12-ig tartó nyári egyetem célja, hogy felkutassa azokat a joghallgatókat, kezdő jogászokat vagy doktoranduszokat, akik a téma iránt kellően elhivatottak, jövőbeni szakmai tevékenységük során érdemben kívánnak a határon túli magyarok jog- és érdeksérelmeinek védelmével foglalkozni.

A nyári egyetem tematikájában az állampolgárság kérdéskörének nemzetközi és Európa-jogi vetületeire, az egyes autonómiakoncepciókra, a kisebbségi nyelvhasználat és az oktatási jogok kiterjesztésének kérdéskörére, valamint a kisebbségek politikai képviseletének témakörére fókuszál.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com