5 mítosz az alvásról, amiket eddig te is elhittél

A bárányoktól nem fogsz hamarabb elaludni és a rémálmod okozója nem a sajtos melegszendvics volt, amit vacsorára ettél. 


Vannak olyan meggyőződések, melyek generációról generációra terjednek, hiszen mindenki segítőkészen adja tovább a másiknak. Nincsen ez máshogy az alvás témakörében sem. Vannak azok a tipikus bevált tanácsok, amikről senki sem tudja, hogy kitalálta ki őket, mégis ott vannak. Ráadásként érdekes módon, szinte minden kultúrában megtalálhatjuk őket. Össze gyűjtöttünk most 5 olyan mítoszt, amiről már régen lehúzták a leplet és tudományos módon meg is magyarázták, hogy miért nincsen valóság alapja. 

1. Bárányok: A legklasszikusabb, amit mindenki ismer.

Ennek az elméletnek az a lényege, hogy aki álmatlanságtól szenved, kezdjen el bárányokat számolni, ettől álmossá válik majd és elalszik. Az Oxfordi Egyetem kutatása során, három csoportra osztották a teszt alanyokat. Az első csoportnak bárányokat kellett számolnia, a másodiknak egy számukra pihentető helyet kellett elképzelniük és a harmadik csoportnak nem kellett semmit sem tennie. A második csoport 20 perccel hamarabb aludt el a másik kettőnél, második helyen pedig azok álltak, akik nem csináltak semmit sem. A bárány számlálás tehát nem segít hamarabb álomba szenderülni, épp ellenkezőleg. 

2. Az ásítás felfrissít: Sokáig élt az a tévhit, mi szerint azért ásítunk, mert oxigén hiányunk van és a szervezetünk így próbálja felfrissíteni magát, ez azonban nincs így. Az ásításra valójában azért van szüksége a testünknek, hogy az agyunkat hűtse, optimális hőmérsékleten tartva. 

3. A tinédzserek lusták: Noha az aktivitás szintje mindenkinek eltérő, egy valami biztos, hogy a tinik nem azért alszanak sokat, mert lusták. A pubertás kor beköszöntével az alvási szokások is megváltoznak a cirkadián ritmus zavara miatt. 10-25 év kor között emiatt sokkal nagyobb igény alakul ki bennük az alvásra, átlagosan 9 óra hossza.

4. Alvajárók: Gyakran tanácsolják, hogy ha valakinek alvajáróval van dolga, akkor tudja, hogy nem szabad megzavarni és véletlenül sem szabad őket felébreszteni. Ez is egy tévhit. Noha mikor felébresztesz egy alvajárót, akkor átmenetileg ijesztő lehet számára és számodra is az átmeneti zavarodottság, azonban közel sem annyira veszélyes, mintha engednél egy öntudatlan embert szabadon járni kelni. 

5. Sajt lidérc: Talán hazánkban nem annyira elterjedt, ám azon országokban, ahol kiemelkedően magas a sajtfogyasztás, ott azt állítják, hogy a lefekvés előtt fogyasztott sajt, rémálmokat okoz. A vizsgálat során az egyes kontroll csoportnak egy héten át kellett minden lefekvés előtt sajtot ennie, a másik csoportnak nem lehetett délutántól sajtot fogyasztania. Rögzíteniük kellett egy héten át hogyan aludtak, milyen álmaik voltak. Noha mint kiderült rémálmot nem okoz a sajt, az egyes kontroll csoportból a nők 85%-nak, a férfiak 78%-nak voltak intenzívebb, élénkebb álmaik. 


(forrás: howitworks)


Hozzászólások

A pokol vagy a mennyország jön el 2026 tavaszán?

A pokol vagy a mennyország jön el 2026 tavaszán?

Jó vagy rossz időszak lesz számodra az évszak?

Ez az oldalad kerülhet előtérbe 2026 tavaszán

Ez az oldalad kerülhet előtérbe 2026 tavaszán

Melyik arcodat mutatod a világ felé?

Így teheted boldogabbá az életedet márciusban!

Így teheted boldogabbá az életedet márciusban!

Válassz egy lapot az életmódtanácsért!

Dunning-Kruger-effektus

Dunning-Kruger-effektus

Mit jelent, hogyan ismerhető fel, miként kommunikáljunk azzal, akire jellemző a jelenség?

Ezek a személyiségjegyek jellemzőek rád, ha automatikusan lehalkítod a hangod telefonálás közben

Ezek a személyiségjegyek jellemzőek rád, ha automatikusan lehalkítod a hangod telefonálás közben

Hét dolgot árul el rólad, ha nem harsog tőled a környék, amikor telefonálsz.

Ezt kellene megtanulnod márciusban!

Ezt kellene megtanulnod márciusban!

Mi a havi életleckéd?

9 dolgot árul el rólad, ha felálláskor visszatolod a széket az asztalhoz

9 dolgot árul el rólad, ha felálláskor visszatolod a széket az asztalhoz

A pszichológia szerint sokat elmond az emberről az apró gesztus.

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test nem romlik el 30 felett: egy edző, aki újradefiniálja a női egészséget

A női test ma nagyobb nyomás alatt van, mint valaha. Közösségi média, irreális szépségideálok, gyors megoldást ígérő diéták és „csodamódszerek” versengenek a figyelmünkért. Miközben minden a külsőről szól, egyre kevesebb szó esik arról, ami igazán számít: a hosszú távú egészségről.

Érzelmi biztonságot jelent, ha nem érdekel a szülinapod

Érzelmi biztonságot jelent, ha nem érdekel a szülinapod

A pszichológia szerint az alacsony önértékeléssel bíró emberek ragaszkodnak az ünnepléshez.

Egy egész generációra gyakorolt negatív hatást a filmeket záró happy end

Egy egész generációra gyakorolt negatív hatást a filmeket záró happy end

A pszichológusok mutattak rá a boldog befejezés negatív hatásaira.

http://ujhazak.com