A budapesti fürdőkbe várják az osztrák vendégeket

Óriási gerillakampány és reklámhadjárat indult Ausztria különböző, elsősorban közkedvelt uszodáiban, szaunáiban és fürdőiben, amelyeket az elmúlt napokban szó szerint elárasztottak a magyarországi fürdőket hirdető szórólapok.

Az aprócska hirdetmények Budapest fürdőit reklámozzák a felmelegedésre vágyó osztrák turistáknak. Az igencsak hangzatos „a tél legforróbb ajánlata” szlogen mellett a szórólapon egy internetes elérhetőség is megtalálható (budapestwinter.com), ahol egyéb lehetőségek mellett a téli időszakban kedvezményesen foglalható fővárosi szállásokat találhatunk.

A szórólapok egyébiránt az osztrák főváros Hütteldorf, Döblibg, Währing, Hietzing és Oberlaa városrészek uszodáiba kivétel nélkül eljutottak. Kovács Balázs, a Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviselője sem cáfolni, sem megerősíteni nem akarta, hogy a nemzetközi marketingszervezetnek bármiféle köze lenne az akcióhoz, de természetesen hallott a gerillakampányról és üdvözölte is azt. A képviselő ugyanis elismerte, hogy a Magyar Turizmus Zrt.-nek egyértelmű érdeke, hogy megnövelje Budapest vendégforgalmát, aminek a Budapest Winter Invitation kampány is részese. A röviden csak BWI-nek nevezett kezdeményezést Ausztriában is számtalan eszközzel hirdetik, így például szórólapokkal.

Korábbi információink szerint a budapesti háromnál több csillagos szállodák, a Magyar Turizmus Zrt., a Budapest Airport Zrt., a BTDM Turisztikai Nonprofit Kft., valamint a nemzetközi utazási portálok és egyéb turisztikai szolgáltatók kooperációjában tető alá hozott kampánytól hatalmas fellendülést várnak Budapest téli turizmusában. A promóció keretein belül ugyanis 8-10 ezer további, az alapvető érkezéseken felüli osztrák vendégre számítanak a magyar főváros fürdőibe, amely várhatóan negyedmilliárd forintos forgalombővülést generál a budapesti szálláshelyeken is.

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Májusi életmódtanács

Májusi életmódtanács

Ezt kellene megtanulnod a hónapban.

Májusi nyugalom

Májusi nyugalom

Erre lehet szükségedhez a lelki békéhez.

Ezt a tanácsot kellene megfogadnod májusra!

Ezt a tanácsot kellene megfogadnod májusra!

Hogy hozhatod ki a legtöbbet a hónapból?

Ezt árulja el rólad, ha hazaérve azonnal kipakolod a bőröndöd

Ezt árulja el rólad, ha hazaérve azonnal kipakolod a bőröndöd

A pszichológia szerint nem csak rendszeretetre utal ez a szokás.

Erre lehet szükséged a problémád megoldásához

Erre lehet szükséged a problémád megoldásához

Egy kártya alapján kaphatsz tanácsot.

A személyiségről feketén-fehéren

A személyiségről feketén-fehéren

Ez a teszt kertelés nélkül adhat képet a személyiségről.

Tévhitek az öregedésről

Tévhitek az öregedésről

Ezeket a dolgokat sokan rosszul tudják.

Cseresznyefa-teszt

Cseresznyefa-teszt

Rólad mit árul el a rózsaszín lombkorona?

Így reagálhatsz a kihívásokra

Így reagálhatsz a kihívásokra

A születésed hava alapján kiderül, hogy hogyan állsz hozzá a nehézségekhez.

Olasz életmódiskola

Olasz életmódiskola

Ismerd meg az olaszok életszemléletét!

http://ujhazak.com