A káröröm pszichológiája

Nem biztos, hogy a rosszindulat miatt örülsz valaki bukásának.Kevés olyan érzés van, amit annyira kellemetlen bevallani magunknak, mint azt, hogy jólesett látni valaki kudarcát. A legtöbben szeretnénk azt gondolni magunkról, hogy együtt érző, jóindulatú emberek vagyunk, ezért amikor egy másik ember botlása elégedettséget vagy megkönnyebbülést vált ki belőlünk, gyakran szégyent érzünk.

Pedig a káröröm jóval gyakoribb és emberibb jelenség, mint amennyire szeretjük elismerni. Különösen akkor jelenik meg, amikor úgy érezzük, hogy a másik megérdemelte a balszerencséjét.

Ha valakit önzőnek, tisztességtelennek vagy bántónak tartunk, majd azt látjuk, hogy nehéz helyzetbe kerül, könnyen megszülethet bennünk az érzés, hogy végre helyreállt az egyensúly.

A pszichológiai kutatások szerint a káröröm egyik legerősebb mozgatórugója éppen ez az igazságérzet.

A káröröm azonban nem kizárólag az igazságtalanságokkal kapcsolatos érzéseinkből fakad. Shensheng Wang, Scott O. Lilienfeld és Philippe Rochat kutatásai szerint három fő tényező állhat a háttérben. Ezek az igazság helyreállításának élménye, a rivalizálás és az agresszió.

Ez azért fontos, mert nem ugyanaz történik bennünk, amikor egy csaló lebukásának örülünk, mint amikor egy sikeresebb kolléga hibáján érzünk megkönnyebbülést. Az első esetben az igazságérzet dominálhat, a másodikban inkább az összehasonlítás és a versengés.

Az ember ugyanis folyamatosan méri magát másokhoz. Sokszor észre sem vesszük, mégis állandóan figyeljük, ki tart előrébb, kinek könnyebb az élete, ki kap több elismerést, vagy ki ér el olyan eredményeket, amelyekért mi keményen dolgozunk.

Ezek az összehasonlítások jelentősen befolyásolják azt, hogyan látjuk önmagunkat.

Ezt támasztja alá Wilco W. van Dijk és munkatársainak kutatása is, amely szerint a káröröm különösen erős lehet olyan helyzetekben, amikor valaki nálunk sikeresebbnek vagy magasabb státuszúnak tűnik.

Ha az illető jelenléte valamilyen módon fenyegeti az önértékelésünket, a kudarca átmenetileg enyhítheti a bennünk lévő feszültséget. Nem feltétlenül azért, mert rosszat akarunk neki, hanem azért, mert az ő bukása egy pillanatra csökkenti a saját bizonytalanságunkat.

Ilyenkor a valódi üzenet sokszor nem az, hogy „megérdemelte”, hanem inkább az, hogy „ő sem tökéletes”. Ez a felismerés átmenetileg közelebb hozhat bennünket ahhoz az érzéshez, hogy mi is elég jók vagyunk.

A kutatások szerint az irigység szintén fontos szerepet játszik ebben a folyamatban. Mina Cikara és Susan T. Fiske vizsgálatai arra mutattak rá, hogy amikor olyan emberek kerülnek bajba, akiket irigylünk vagy akikhez képest alacsonyabbnak érezzük magunkat, könnyebben jelenik meg a káröröm. Bizonyos helyzetekben nemcsak kevesebb együttérzést érzünk irántuk, hanem akár örömöt is átélhetünk a kudarcuk láttán.

Ez első hallásra talán nem fest túl kedvező képet az emberi természetről, valójában azonban egy mélyen gyökerező pszichológiai mechanizmusról van szó. A másik ember bukása ilyenkor nem önmagában okoz örömöt, hanem azért, mert átmenetileg enyhíti a saját hiányérzeteinket, bizonytalanságainkat vagy kisebbrendűségi érzéseinket.

Persze fontos különbséget tenni a pillanatnyi elégtétel és a valódi rosszindulat között. Az, hogy valaki egy rövid időre megkönnyebbülést érez más hibája miatt, még nem jelenti azt, hogy szenvedést kíván neki.

Más dolog örülni annak, hogy valaki nem tökéletes, és megint más aktívan várni, remélni vagy előidézni a másik kudarcát. Ez utóbbi már egy sokkal problémásabb és ártóbb működésmód.

(Forrás: nlc.hu)