A rossz szokások felerősödnek stressz hatására

5d0d9367Stressz hatására nem feltétlenül nyúlunk egyből egy tábla csokoládé után, az viszont biztos, hogy a lelki megterhelés következménye lehet, hogy visszakerülünk mélyen bevésődött szokásaink mókuskerekébe - s egyesek épp attól a fránya csokitól szerettek volna tartózkodni.

Stresszes helyzetekben az önkontroll lelankad. Ilyen esetekben fordul elő, hogy az alma helyett valamilyen édesség után nyúlunk.

Egy California-i pszichológus csapat azonban azzal az elmélettel állt elő, hogy stressz hatására szokásaink eluralkodnak rajtunk - legyenek jók avagy rosszak.

A kutatók egy sor tesztet végeztek, hogy feltevéseiket igazolják. Az egyik teszt során arra kértek néhány egyetemistát, hogy értékeljék szokásaik erősségét olyan szituációkban, mint például a reggeli kiválasztása vagy hogy egy újság mely részeit olvassák előszeretettel. A diákoknak ezek után egy olyan héten is értékelniük kellett a szokás hatalmát, amikor kifejezetten nagy nyomásnak voltak kitéve: a vizsgaidőszakban. Egy másik kísérlet során diákok egy csoportjának egészséges harapnivalót illetve cukros snack-et ajánlottak fel közvetlenül a vizsgájuk előtt illetve után, valamint a diákoknak azt is értékelniük kellett, hogy milyen gyakorisággal fogyasztanak hasonló nassolnivalót.

black-woman-eating-celery-stick 400x267A tudósok úgy találták, hogy amikor az alanyok akaratereje gyengült, hajlamosak voltak visszatérni szokásaikhoz. Ha valamelyikük például általában müzlit reggelizett és egy bizonyos részt olvasott el reggelente az újságban, akkor akkor sem tett másképp, amikor vizsganapja volt. Másrészről viszont, ha valaki gyakran evett fánkot, akkor jellemző volt, hogy stressz hatására még több fánkot fogyasztott.

A kutatás, amely a Journal of Personality and Social Psychology című lap hasábjain jelent meg, tehát azt bizonyította, hogy ha szokás szerint egy almát vagy valamilyen más gyümölcsöt nassolunk, a legnagyobb valószínűséggel ugyanígy fogunk tenni stresszes körülmények között. Eggyel kevesebb dolog, ami miatt aggódnunk kell tehát.

Forrás: www.scientificamerican.com

Hozzászólások

2026-os életlecke

2026-os életlecke

Ezt kell megtanulnod azért, hogy jobbá váljon az életed!

Karácsonyi szimbólumteszt

Karácsonyi szimbólumteszt

Ismerd meg magad jobban!

Az év utolsó feladata

Az év utolsó feladata

Ezt kellene még megtenned idén, hogy tiszta lappal indíthasd 2026-ot!

A házikedvencek tették tönkre a karácsonyt

A házikedvencek tették tönkre a karácsonyt

Vicces ünnepi történetek.

Decemberi életmódtanácsok

Decemberi életmódtanácsok

Hozz ki minél többet a hónapból!

Stresszhelyzet kezelése mesél a személyiségedről

Stresszhelyzet kezelése mesél a személyiségedről

Sokat elárul rólad az, amit először tennél az alábbi helyzetben.

Karácsonyi hibák

Karácsonyi hibák

Mivel ronthatod el az ünnepet?

Boldogság-teszt

Boldogság-teszt

Mi tehetne boldoggá?

Adventi életmódtanácsok

Adventi életmódtanácsok

Ezekre a dolgokra figyelj, ha szeretnél nyugodtan készülni a karácsonyra!

Szerencsesüti üzenet 2026-ra

Szerencsesüti üzenet 2026-ra

Milyen útravalót kaptál?

http://ujhazak.com