A titok

tumblr_m8ttbiFj9s1rdg576o1_1280

Évszázadokkal, sőt évezredekkel ezelőtti gyökerekkel rendelkező felfedezésről van szó. A múlt vezérei, császárai, uralkodói, de híres felfedezői és művészei is ismerték és használták a titkot, többek között Albert Einstein is. Az előző generációknak nem adatott meg, az a szerencse, mint nekünk. Ők nem tudtak a titok létezéséről. Nekik nem mondta el senki sem, hisz a vezérek maguknak akarták és nem osztották meg senkivel sem. Néhány évvel ezelőtt lehullt a lepel róla és azóta ezrek életét változtatta meg.

Mi az a titok?


A titok nem más, mint a vonzás törvénye.

A törvény szerint, minden egyes gondolatunkkal és érzéseinkkel jelet küldünk az univerzumba, ami által be vonzunk az életünkbe az esemény sort, tárgyat, vagy bármit, ami a fejünkben megszületett. Tehát bármi is történt, történik, vagy történni fog, azt mi magunk hívtuk be az életünkbe akár jó, akár rossz.

Hogyan működik a vonzás törvénye?


Tudnunk kell, hogy teljesen mindegy hol vagyunk, mit csinálunk, kik vagyunk, a törvény alól senki sem kivétel, mert mindig is átszőtte az emberek életét a kezdetektől fogva. Gondolataink és érzéseink rezgésekkel és frekvenciákkal bírnak, ami tudományosan is alá támasztott. Így ha bizonyos dolgokra gondolunk és energiát fektetünk bele, az megjelenik az életünkben is. Minél több időt töltünk el azon a frekvencián, annál hamarabb hívhatjuk be azt.

Mítosz, vagy igazság?


A szkeptikusok nagy bánatára, több kvantumfizikai és egyéb kutatás is alátámasztja, hogy a vonzás törvénye folyamatosan működik. Bár szabad szemmel magunkat, és mindent mást, ami körülöttünk van szilárdnak látunk, az eredmények kimutatták, hogy a világon semmi sem szilárd anyag, csak tömör energia, így mi magunk is. Minden energiának vannak rezgései, melyek különböző frekvencián mozognak. Vegyünk példaként egy negatív gondolatot. A legtöbb ember negatív dolgokon gondolkodik egész nap: "Nem akarok elkésni a munkahelyemről, biztos nem lesz parkolóhely a közelben, nem akarok a hosszú sor végén várakozni, nem akarok több számlát kapni, elegem van!" Az univerzum minden kérésünket teljesíti, de a NEM szót nem hallja. Tehát ha nem akarunk elkésni, akkor ne azt hajtogassuk, hogy "nem akarok elkésni", hanem " időben oda fogok érni."

Hogyan vonzzunk helyesen?


Először is meg kell válogatnunk gondolatainkat. Ha jót akarunk bevonzani, akkor összpontosítsunk arra. Legjobb módszer, írjunk egy listát, mi mindent szeretnénk. Fontos, hogy mindezt jelen időbe írjuk, különben ha jövő időben írjuk, akkor az mindig csak a jövőben marad. Döntsük el, mit is akarunk valójában, tegyük fókuszba, higgyünk benne rendíthetetlenül és legyünk hálásak. Viselkedjünk úgy, mintha már a birtokunkban állna a vágyott tárgy, érzés, vagy személy. Az életünk a mi kezünkben van. Rajtunk áll, hogy építeni szeretnénk-e, vagy lerombolni!

Hozzászólások

A születésed hava alapján kiderül, hogy hogyan alakul a szerencséd 2026-ban

A születésed hava alapján kiderül, hogy hogyan alakul a szerencséd 2026-ban

Olvasd el a neked szóló elemzést!

Téli hangulatjavítás

Téli hangulatjavítás

Őrizd meg a jó kedvedet!

2026-os változás

2026-os változás

Mi nem maradhat a régiben idén?

Hétvégi életmódtanács

Hétvégi életmódtanács

Tedd jobbá az életedet!

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

A pszichológia szerint sokat elmond az emberről az, ha megköszöni, hogy átengedték az úton.

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

A meteorológusok szerint több ok miatt jó a hideg levegő.

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válaszolj az alábbi kérdésekre, majd olvasd el az eredményt!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Mi hozhatja meg a kedvedet?

Januári életmódtanács

Januári életmódtanács

Ezt kellene megfogadnod a hónapra.

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Sokat elárul az emberről az, hogy milyen tempóban gyalogol.

http://ujhazak.com