A cukorbetegség megjelenik a bőrön is!

A diabétesznek számos tünete létezik. Érintheti a vesét, a szemet, az idegeket, de a bőrt is. 

Talán nem is gondolnánk, amennyiben a cukorbetegség tüneteket okoz a bőrön, az akár életveszélyes állapotot is előidézhet a betegnél. Rendkívül fontos a korai felismerés és a megfelelő kezelés. 

A cukorbetegség észlelhető tünete lehet a testsúly csökkenése, a fáradékonyság, a folyamatos szomjúságérzet, a gyakori vizelési inger, sokszor a beteg az éjszaka folyamán is többször felébred vizelni. Mindezek mellett a bőrön is jelentkezhetnek problémára utaló jelek. 

A betegségre jellemző, hogy a sérülések, sebek lassabban gyógyulnak, illetve könnyebben felülfertőződnek. Ennek a hátterében a diabétesz következtében legyengülő immunfolyamatok állnak. 

Ebben az esetben is az alapbetegséget, tehát jelen esetben a cukorbetegséget kell kezelni, ha csak helyileg az adott tünetet kezeljük csak szélmalomharcot vívunk. Ugyanezen okból kifolyólag a betegen többször és könnyen alakulnak ki gombás fertőzések is.  A leggyakrabban érintett terület kéz- és lábujjak köze, emlő alatti rész és a szájzug. 

Sokszor előfordul bőr viszketés, pirosodás, kiszáradás, kezeléssel ezek egészen jól orvosolhatóak. A vér megemelkedett cukorszintjén kívül több anyagcsere folyamatban is zavar keletkezhet. Akár a normál diabéteszeseknél is létrejöhet a zsíranyagcsere , ami emelkedett vérzsír- és koleszterein szint formájában csapódik le. Még ez is okozhat bőrtüneteket, mégpedig xanthomákat, ezek sárgás, valamint barnás lencse nagyságú göbök, amelyek általában az arcon vagy a könyök tájékán jelentkeznek. 

Súlyos, akár életveszélyes állapotot idézhetnek elő a fekélyek, amely kialakulásához elég egy apró horzsolás, amit a beteg talán észre sem vesz, ám sajnos hamar elindíthat egy olyan fertőzést, amely akár amputációhoz is vezethet. 

Fontos minden este alaposan átvizsgálni a testet, valamint a már kialakult sebeket felügyelni, illetve megfelelően kezelni! 




Hozzászólások

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Megbetegedések és természetes gyógyír a horoszkóp alapján

Megbetegedések és természetes gyógyír a horoszkóp alapján

A csillagjegyed szerint milyen betegségekre vagy hajlamos, és milyen gyógynövények segíthetnek?

Ezek az országok eddig megúszták a világjárványt!

Ezek az országok eddig megúszták a világjárványt!

Mi vált be náluk a koronavírus ellen?

Mire utalhatnak a betegségek és a különböző panaszok?

Mire utalhatnak a betegségek és a különböző panaszok?

Nézd meg a betegséged lelki eredetét. Hiszel benne?

Cukorbetegségről információk- nem csak cukorbetegeknek

Cukorbetegségről információk- nem csak cukorbetegeknek

Egyre elterjedtebb a cukorbetegség, azonban mégsem tudunk eleget.

Mit jelent a bipoláris zavar?

Mit jelent a bipoláris zavar?

Egyre többször hallani, hogy valaki bipoláris, mégsem vagyunk tisztában sokszor a jelentésével.

Így ért véget a múlt öt súlyos járványa!

Így ért véget a múlt öt súlyos járványa!

Hogyan fejeződött be a pestis, a fekete himlő és a kolera?

Emberre veszélyes betegségeket terjesztő állatok

Emberre veszélyes betegségeket terjesztő állatok

Mit kaphatunk el a haszon- és vadállatoktól?

A WHO tanácsai a koronavírus ellen

A WHO tanácsai a koronavírus ellen

Így védekezhetsz a tüdőgyulladást okozó betegséggel szemben.

Az elmúlt évek legsúlyosabb járványai

Az elmúlt évek legsúlyosabb járványai

Ezek voltak a közelmúlt legpusztítóbb vírusai.

http://ujhazak.com