A káposzta fogyasztása csökkenti a bélrák kockázatát

Egy speciális vegyület révén képesek csökkenteni bizonyos zöldségek, köztük a káposzta, a brokkoli és a kelkáposzta a bélrák kialakulásának kockázatát.A keresztesvirágú zöldségekről már régen kimutatták, hogy jótékony hatással vannak a belekre, az azonban eddig nem volt egyértelmű, hogy ezt pontosan milyen módon fejtik ki. A londoni Francis Crick Intézet kutatói azonban most kimutatták, hogy a zöldségek emésztése során rákellenes vegyületek termelődnek - írja a BBC hírportálja.

    
A kutatók egereken és laboratóriumi körülmények között növesztett miniatűr beleken vizsgálták, hogy a zöldségek milyen hatással vannak a belek falára. A bőrhöz hasonlóan a belek felülete is regenerálódik, ami nagyjából négy-öt napot vesz igénybe. Ez a folyamatos megújulás azonban csak szabályozott körülmények között lehetséges, máskülönben rák vagy bélgyulladás kialakulásához vezethet.
    

Az Immunity című folyóiratban publikált eredmények szerint a keresztesvirágú zöldségekben megtalálható vegyületek kulcsszerepet játszanak a folyamatban. A kutatók az indol-3-karbinol nevű vegyületet tanulmányozták, amely ezeknek a zöldségeknek a rágásakor termelődik. "Fontos azonban, hogy a zöldségek ne legyenek túlfőzve, csak semmi szottyadt brokkoli" - mondta Gitta Stockinger, a kutatás egyik résztvevője.
   

A gyomorsav átalakítja a vegyületet, amikor az folytatja útját az emésztőrendszerben. A bél alsó szakaszába érve megváltoztathatja a bélfal regenerálását végző őssejtek, valamint a gyulladást szabályozó immunsejtek viselkedését. A tanulmány azt mutatta, hogy az indol-3-karbinol vegyületben gazdag étrend megóvta az egereket a ráktól, még azokat is, amelyek genetikai adottságaik miatt a magas kockázatú csoportba tartoztak. A védelmet nyújtó étrend nélkül a bélsejtek kontrollálatlanul osztódtak.
    

"Még ha az egereknél be is indult a tumor kifejlődése, a megfelelő étrendre való átállás, megállította annak előrehaladását" - hangsúlyozta Stockinger. "Időről időre rengeteg táplálkozási tanácsot kapunk, és általában nagyon zavarosak az ok-okozati összefüggések" - tette hozzá a szakember, aki maga is csökkentette étrendjében a húsok és növelte a zöldségek mennyiségét. "Ebben a tanulmányban azonban mi molekuláris szinten megmutattuk, hogy miként is működik ez a rendszer" - jegyezte meg a kutató.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Megbetegedések és természetes gyógyír a horoszkóp alapján

Megbetegedések és természetes gyógyír a horoszkóp alapján

A csillagjegyed szerint milyen betegségekre vagy hajlamos, és milyen gyógynövények segíthetnek?

Ezek az országok eddig megúszták a világjárványt!

Ezek az országok eddig megúszták a világjárványt!

Mi vált be náluk a koronavírus ellen?

Mire utalhatnak a betegségek és a különböző panaszok?

Mire utalhatnak a betegségek és a különböző panaszok?

Nézd meg a betegséged lelki eredetét. Hiszel benne?

Cukorbetegségről információk- nem csak cukorbetegeknek

Cukorbetegségről információk- nem csak cukorbetegeknek

Egyre elterjedtebb a cukorbetegség, azonban mégsem tudunk eleget.

Mit jelent a bipoláris zavar?

Mit jelent a bipoláris zavar?

Egyre többször hallani, hogy valaki bipoláris, mégsem vagyunk tisztában sokszor a jelentésével.

Így ért véget a múlt öt súlyos járványa!

Így ért véget a múlt öt súlyos járványa!

Hogyan fejeződött be a pestis, a fekete himlő és a kolera?

Emberre veszélyes betegségeket terjesztő állatok

Emberre veszélyes betegségeket terjesztő állatok

Mit kaphatunk el a haszon- és vadállatoktól?

A WHO tanácsai a koronavírus ellen

A WHO tanácsai a koronavírus ellen

Így védekezhetsz a tüdőgyulladást okozó betegséggel szemben.

Az elmúlt évek legsúlyosabb járványai

Az elmúlt évek legsúlyosabb járványai

Ezek voltak a közelmúlt legpusztítóbb vírusai.

http://ujhazak.com