Egy egész generációra gyakorolt negatív hatást a filmeket záró happy end
A pszichológusok mutattak rá a boldog befejezés negatív hatásaira.
A boldog bejezés attól függ, hogy hol hagyjuk abba a történetet, ám a 80-as, 90-es években divat volt, hogy a filmeket happy end zárja. Bár ez reményt és vigaszt nyújtott egy egész generációnak, mégis volt negatív hatása is, méghozzá egy olyan gondolkodásmód, amit a pszichológia „megérkezési illúziónak” nevez.
A fogalmat Tal Ben-Shahar, a Harvard University pozitív pszichológiával foglalkozó oktatója vezette be.
A kutatások viszont azt mutatják, hogy a boldogság nem egy végállomás. Amikor elérünk egy régóta vágyott célt, az öröm gyakran csak átmeneti. Az agy gyorsan hozzászokik az új helyzethez: ami tegnap még álom volt, ma már természetes. Ezt a jelenséget hedonikus adaptációnak nevezik. Ilyenkor újabb célokat tűzünk ki, és megszületnek az újabb „majd ha” kezdetű mondatok.
A pszichológusok szerint a 80-as és 90-es évek filmjei is erősítették ezt a szemléletet. A romantikus vígjátékok és a feelgood-történetek gyakran arra utaltak, hogy az élet nagy kérdései egyetlen sorsfordító pillanatban megoldódnak. A főhős elnyeri a szerelmet vagy a sikert, esetleg még a világot is megmenti, és ezzel véget ér a történet. A folytatást azonban nem látjuk: a hétköznapokat, a kompromisszumokat, az új kihívásokat.
Ez nem azt jelenti, hogy ezek, elsősorban klasszikus, filmek károsak lennének. Inkább arról van szó, hogy sokan tudattalanul is átvették ezt a narratívát a saját életükbe. Ha egyszer elérem, amit szeretnék, minden rendben lesz. A valóság azonban ritkán ilyen egyszerű.
A lényeg az, hogy tudjunk különbséget tenni fikció és saját életünk között. A boldogság ritkán egyetlen nagy jelenetben érkezik meg. S okkal inkább apró pillanatokból áll össze.
(Forrás: nlc.hu)
Hozzászólások