Egy láthatatlan szál köti össze azokat, akik összetartoznak - a vörös madzag legendája
Isten egy vörös színű szállal köti össze azokat, akik egymásnak lettek teremtve. A szál, számunkra láthatatlan, de az ereje, törhetetlen.
Egy nap egy kisfiú sétált a tengerparton és meglátott egy idős férfit, aki egy könyvet nézegetett. A kisfiú kíváncsian közelebb lépett és megkérdezte az úrtól, hogy mit néz ekkora érdeklődéssel, aki erre azt felelte, hogy a mennyei kötődések és szerelmesek könyvét. A kisfiú csodálkozva hallgatta az idős embert, aki folytatva mondta, hogy megtudja mutatni, ki az a lány, akit majd feleségül kell vennie a jövőben. A kislány éppen a parton játszott, amikor rámutatott az idős férfi, a kisfiú dühében felkapott egy követ és a kislány felé dobta. Hangosan kijelentette, hogy soha nem akar megházasodni, majd elfutott. 20 évvel később a kisfiúból cseperedett férfi az esküvője után felemelte a fátylat a feleségéről és látta, hogy van egy heg a homlokán. Az ara elmesélte, hogy gyermekkorában szerezte, amikor megdobta őt egy idegen kisfiú egy kővel, miközben a tengerparton játszott. A férfit elöntötték gyermekkori emlékei és mikor rájött, hogy ő volt a kisfiú, a felesége, pedig a kislány, akit megdobott, egyértelművé vált számára minden.
Minden kultúrának meg van a maga legendája, vagy története arról, hogy hogyan is lehet felismerni azt, mikor az igazival találkozunk. Valaki nagy ő-nek hívja, más lélektársnak, vagy másik félnek, megint más, pedig ikerlángnak. Vannak azonban olyan népek, ahol az áhított párunkat nem azért kapjuk, hogy kiegészítsen minket, hanem azért, hogy megtapasztaljuk a törhetetlen köteléket. Egy ősi kelet-ázsiai hagyomány szerint még leszületésünk előtt, isten össze köt minket azzal a személlyel, akivel összetartozunk, még hozzá egy vörös madzaggal, mely a mi szemünk számára láthatatlan. A szál olykor összegabalyodhat, megnyúlhat, de elszakadni nem tud. Alakuljon bárhogy is tehát, akivel összetartozunk, örökké kapcsolatban leszünk és mikor találkozunk, azt fogjuk érezni, mintha hazaértünk volna.
(forrás: gostica)
Egy nap egy kisfiú sétált a tengerparton és meglátott egy idős férfit, aki egy könyvet nézegetett. A kisfiú kíváncsian közelebb lépett és megkérdezte az úrtól, hogy mit néz ekkora érdeklődéssel, aki erre azt felelte, hogy a mennyei kötődések és szerelmesek könyvét. A kisfiú csodálkozva hallgatta az idős embert, aki folytatva mondta, hogy megtudja mutatni, ki az a lány, akit majd feleségül kell vennie a jövőben. A kislány éppen a parton játszott, amikor rámutatott az idős férfi, a kisfiú dühében felkapott egy követ és a kislány felé dobta. Hangosan kijelentette, hogy soha nem akar megházasodni, majd elfutott. 20 évvel később a kisfiúból cseperedett férfi az esküvője után felemelte a fátylat a feleségéről és látta, hogy van egy heg a homlokán. Az ara elmesélte, hogy gyermekkorában szerezte, amikor megdobta őt egy idegen kisfiú egy kővel, miközben a tengerparton játszott. A férfit elöntötték gyermekkori emlékei és mikor rájött, hogy ő volt a kisfiú, a felesége, pedig a kislány, akit megdobott, egyértelművé vált számára minden.
Minden kultúrának meg van a maga legendája, vagy története arról, hogy hogyan is lehet felismerni azt, mikor az igazival találkozunk. Valaki nagy ő-nek hívja, más lélektársnak, vagy másik félnek, megint más, pedig ikerlángnak. Vannak azonban olyan népek, ahol az áhított párunkat nem azért kapjuk, hogy kiegészítsen minket, hanem azért, hogy megtapasztaljuk a törhetetlen köteléket. Egy ősi kelet-ázsiai hagyomány szerint még leszületésünk előtt, isten össze köt minket azzal a személlyel, akivel összetartozunk, még hozzá egy vörös madzaggal, mely a mi szemünk számára láthatatlan. A szál olykor összegabalyodhat, megnyúlhat, de elszakadni nem tud. Alakuljon bárhogy is tehát, akivel összetartozunk, örökké kapcsolatban leszünk és mikor találkozunk, azt fogjuk érezni, mintha hazaértünk volna.
(forrás: gostica)
Hozzászólások