Energiatakarékos közvilágítás, alternatív dizájn

Newport_street_lightsChintan Shah amikor még diákkorában utazgatott, arra lett figyelmes, hogy olyan helyeken és utcákban is égnek az utcai lámpák egész éjjel, ahol gyakorlatilag senki nem jár.

Ebből az észrevételből kiindulva később egy olyan rendszert dolgozott ki, amely vezeték nélküli érzékelők segítségével csak akkor kapcsolja fel a közvilágítást, ha valamilyen járművet vagy járókelőt érzékel, a fennmaradó időben csupán homályos derengést biztosít.

A Tvilight-nak keresztelt projektet miután elnyerte a Delfti Műszaki Egyetem fődíját, számos városban és községben telepítették Hollandia és Írország szerte s azóta más országok helyi önkormányzatai is érdeklődésüket fejezték ki a telepítést illetően.

Shah miközben a Tvilight projekthez végzett kutatásokat, megtudta, hogy az európai kormányok energiaköltségének 40%-a a közvilágítás fedezésére ment el s amely ezen kívül annyi széndioxidot bocsátanak ki, amely éves szinten 20 millió autó teljesítményének felel meg.

tvilightA Tvilight rendszer környezetvédelmi és gazdasági előnyei egyértelműek, Shah azonban úgy gondolja, hogy kis változtatásokkal alternatív módon is fel lehetne használni az ötletet - például alkalmazni lehetne a mentőautók riasztófényeként, több időt biztosítva így a sofőröknek a félrehúzódásra.

Daan Roosengaarde holland művész további kreatív ötlettel állt elő: elképzelése szerint létre lehetne hozni egy olyan szoftvert, amellyel interaktív fényjátékot vagy bármilyen más dizájnt is elő lehetne idézni. Roosengaarde szerint ez nem csupán az energiáról vagy a médiumról szól, sokkal inkább az üzenetről, s arról, hogy mit szeretnénk mondani vele.

Forrás: www.bigthink.com

Hozzászólások

2026-os életlecke

2026-os életlecke

Ezt kell megtanulnod azért, hogy jobbá váljon az életed!

Karácsonyi szimbólumteszt

Karácsonyi szimbólumteszt

Ismerd meg magad jobban!

Az év utolsó feladata

Az év utolsó feladata

Ezt kellene még megtenned idén, hogy tiszta lappal indíthasd 2026-ot!

A házikedvencek tették tönkre a karácsonyt

A házikedvencek tették tönkre a karácsonyt

Vicces ünnepi történetek.

Decemberi életmódtanácsok

Decemberi életmódtanácsok

Hozz ki minél többet a hónapból!

Stresszhelyzet kezelése mesél a személyiségedről

Stresszhelyzet kezelése mesél a személyiségedről

Sokat elárul rólad az, amit először tennél az alábbi helyzetben.

Karácsonyi hibák

Karácsonyi hibák

Mivel ronthatod el az ünnepet?

Boldogság-teszt

Boldogság-teszt

Mi tehetne boldoggá?

Adventi életmódtanácsok

Adventi életmódtanácsok

Ezekre a dolgokra figyelj, ha szeretnél nyugodtan készülni a karácsonyra!

Szerencsesüti üzenet 2026-ra

Szerencsesüti üzenet 2026-ra

Milyen útravalót kaptál?

http://ujhazak.com