Friss felmérés szerint az álmodozók jobban oldják meg a problémákat

Bármennyire is vagyunk hasonlóak, egyes jellemvonásaink erőssége, vagy épp kihasználatlansága miatt a képességeinkben is különbségek lehetnek. Az álmodozó típusú emberekről sokan hiszik azt, hogy nem látnak túl az álomvilágon és komolytalanok, egy pszichológiai kutatás szerint azonban sokkal könnyebben és jóval hamarabb oldják meg az összetettebb problémákat, mint a túlzottan racionális társaik. 

feltekeek

A felmérésben két csoportba sorolták a résztvevőket. Az egyik csoportban olyan emberek voltak, akik álmodozó típusúak, szeretnek fantáziálni, bohókásak és inkább érzelmi beállítottságúak. A másik csoportban olyan személyek voltak, akik sokkal inkább az agyukra és a logikára hagyatkoztak, racionálisan álltak hozzá mindenhez. A különböző pszichológiai tesztek elvégeztével érdekes eredményeket kaptak a szakemberek. Azon emberek ugyanis, akikről a legkevésbé feltételeznék, hogy jó problémamegoldó központtal rendelkeznek, simán lepipálták az állandóan gondolkodó embereket.

Ennek az egyik fő oka az, hogy az álmodozó, érzelmes beállítottságú emberek java részt a jobb agyféltekéjüket használják, melynek köszönhetően kiegyensúlyozottabbak, lazábbak, pozitívabbak és egy nagyobb probléma láttán sem rémülnek meg, hiszen a kreativitásuk miatt nem korlátozzák a megoldások számát néhány verzióra, hanem egyszerűen megtalálják a megfelelőt és megoldják. Ezzel szemben a racionális emberek a bal agyféltekéjüket használják többségében, ami folyton számít, logikázik, figyelmét annyi fele próbálja szétszórni, hogy a végén belekeveredik. Az bal agyfél teke szeret korlátozni és határokat szabni, amitől még inkább növekszik az aggodalom, a stressz és egyre távolodik a megoldásnak a lehetősége. Érdemes tehát időt szánni arra, hogy mindkét agyféltekénket egyaránt kihasználjuk, hiszen könnyen kiderülhet, hogy olyan dolgokra vagyunk képesek, amiről azelőtt még csak nem is álmodoztunk.

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Novemberi hibák

Novemberi hibák

Ezt ne kövesd el a hónapban?

Apróságok jelzik, hogy több egyedüllétre lenne szükséged

Apróságok jelzik, hogy több egyedüllétre lenne szükséged

Hét jel, ami arra utal, hogy nincs szükséged társaságra.

Nem nagy napokon, hanem unalmas szerdákon dől el az életünk

Nem nagy napokon, hanem unalmas szerdákon dől el az életünk

A pszichológusok szerint nem a nagy fogadalmak, hanem apró döntések formálják az életünket.

Halottak napi jó tanácsok

Halottak napi jó tanácsok

Így könnyítheted meg a megemlékezést.

Ebből a tesztből kiderülhet, hogy mit keresel az életben

Ebből a tesztből kiderülhet, hogy mit keresel az életben

Mire lenne szükséged még az idén?

A kedvenc bögréd mesél a személyiségedről

A kedvenc bögréd mesél a személyiségedről

Mit árul el az, hogy milyen bögréből szeretsz inni?

Ezek a dolgok akadályozhatnak a jó alvásban

Ezek a dolgok akadályozhatnak a jó alvásban

Vidd ki a hálószobából a mentális terhet jelentő eszközöket!

Lábfej-teszt

Lábfej-teszt

Milyen ember lehetsz a lábujjaid formája alapján?

Októberi fejlődés

Októberi fejlődés

Miben kellene változnod a hónapban?

Októberi életmódtanácsok

Októberi életmódtanácsok

Így hozhatod ki a legtöbbet a hónapból!

http://ujhazak.com