Fülöp Attila: nőtt a nevelőszülők száma

Nőtt a nevelőszülők száma - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.Fülöp Attila közölte: a nagykorúakkal együtt több mint 23 ezer olyan gyerek van ma Magyarországon, aki valamiért nem tud saját családjában nevelkedni. Nevelésüket több mint 5000 nevelőszülő segíti. A kormány azt szeretné, hogy kialakuljon társadalmi megbecsültségük, ezért is vezette be januártól a nevelőszülői gyedet - tette hozzá.

    
Ugyanakkor nem szabad elfeledkezni azokról a gyerekekről sem, akik különböző intézményekben nevelkednek. A kormány az ő érdekeiket szem előtt tartva kezdte meg a nagy létszámú gyermekotthonok lebontását, és helyettük kisebbek építését - mondta Fülöp Attila. Az államtitkár közölte: március 3-án mutatják be az Uránia Filmszínházban a Befogadottak című dokumentumfilmet, amely ezt a témát járja körbe. A filmet ingyen meg lehet nézni, de a részvétel regisztrációhoz kötött.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Júliusi életmódtanácsok

Júliusi életmódtanácsok

Hozd ki a legtöbbet magadból a hónapban!

A káröröm pszichológiája

A káröröm pszichológiája

Nem biztos, hogy a rosszindulat miatt örülsz valaki bukásának.

Így küzdhetünk a nyári kánikula ellen!

Így küzdhetünk a nyári kánikula ellen!

Néhány egyszerű módszerrel elviselhetőbbé tehetjük a hőséget!

Önismereti útmutató 2026 második felére

Önismereti útmutató 2026 második felére

Merre vezethet az utad a következő hónapokban?

Ezekkel az ételekkel hűtheted magad a kánikulában

Ezekkel az ételekkel hűtheted magad a kánikulában

Belül is hűtsd magad a hőségben!

Nyáron fokozódik a thalasszofóbia

Nyáron fokozódik a thalasszofóbia

Sokan szenvednek a láthatatlan fóbiától.

Egészséges életmódváltás koplalás nélkül: Hogyan csökkentsük a rejtett zsiradékokat az étrendünkben?

Egészséges életmódváltás koplalás nélkül: Hogyan csökkentsük a rejtett zsiradékokat az étrendünkben?

A modern táplálkozástudomány egyik legnagyobb igazsága, hogy a tartós fogyás és az egészség megőrzése sosem a koplaláson alapul. A drasztikus kalóriamegvonás és a koplalás hosszú távon lelassítja az anyagcserét, és elkerülhetetlenül a rettegett jojo-effektushoz vezet a folyamat végén. A valódi és fe

Ez a kép elárulja, hogy milyen hazudozó vagy

Ez a kép elárulja, hogy milyen hazudozó vagy

Amit először meglátsz, az alapján kapod meg a neked szóló elemzést.

Mi tehet boldoggá a nyáron?

Mi tehet boldoggá a nyáron?

Milyen változásra lehet szükséged?

Illat-teszt

Illat-teszt

A kedvenc illatod mesél a személyiségedről.

http://ujhazak.com