Hogyan fogyjunk?

Hogyan fogyjunk? Sokan esnek abba a hibába, hogy fogyás címen napokig nem esznek semmit. Azonban ennél rosszabb megoldás nem is létezik. Igyekezzünk inkább úgy fogyni, hogy közben semmi fontos anyagról ne kelljen testünknek lemondania. Ha például szigorúan szénhidrátmentes diétát tartunk, akkor számítanunk kelt rá, hogy a szervezetünk hiányolni fogja a C-vitamint, a folsavat, a vasat és a magnéziumot. 

Ezek hiánya gyengeséget, energiahiányt, fáradtságot eredményez, de okozhat például izomgörcsöket, fejfájást is. Ráadásul egy felmérés szerint a szénhidrátmentes vagy szénhidrátszegény diéta növeli a koleszterinszintet, hiszen a szénhidrátokat zsírral pótoljuk az étrendben.

Vagyis több húst, sajtot, tejterméket fogyasztunk, amelyet a szervezet fokozottan használ fel, így nő a koleszterinszint, zsírosodnak a szervek, szövetek.

Próbáljunk olyan jó szénhidrátokat beépíteni az étrendünkbe, mint például a teljes kiőrlésű pékáruk, a barna rizs, a gabonafélék, sőt, a teljes kiőrlésű tésztaféléket is kipróbálhatjuk, ugyanis nagyon ízletes ételeket készíthetünk belőlük. Emellett ügyeljünk a már említett hiányzó tápanyagok bevitelére, amelyeket ezen ételek fogyasztásával pótolhatunk.

Folsav: természetes folsav források a sötétzöld leveles zöldségek, ilyen a spenót, a brokkoli, a hüvelyesek közül a borsó és a bab. De megtalálható a tojássárgájában és a búzacsírában is. Ezek mind beépíthetők az egészséges étrendbe.

Vitaminokkal is lehet fogyni

Magnézium: hüvelyesek közül a borsó- és babfélék tartalmaznak sok magnéziumot, ezenkívül fogyasztandó a búzakorpa, a zabpehely magnéziumhiány megelőzésére. Megtalálható a húsokban, különösen a marhahúsban, a májban, a tojássárgájában, a pisztáciában. A szervezetbe való beépüléséhez szükség van C-vitamin fogyasztására, ezért aki vashiányos, ne feledkezzen meg az étkezései kiegészítése mellett a C-vitamin rendszeres fogyasztásáról sem.

C-vitamin: olyan gyümölcsökben található, mint például a citrom és a narancs, de nagy mennyiségben megtalálható a hagymafélékben, sőt, a savanyított káposztában is. Jó C-vitaminforrás a paprika is.  A vegetáriánus vagy nyers ételek fogyasztásán alapuló diéták szintén vezethetnek súlyos hiánybetegségekhez, ha nem pótoljuk a húsok elhagyásával járó anyagokat. Akik ilyen módszerrel fogynak, vagy eszerint az életmód szerint élnek, nagy eséllyel cinkhiányban és B12-vitamin-hiányban szenvednek. Ezeket ugyanis nagyon koncentráltan olyan állati eredetű ételekből lehet kinyerni, mint a húsok és a májféleségek. Mivel sem a vegetáriánusok, sem a nyersevők nem fogyasztanak ilyesmit, más ételből kell sokkal többet fogyasztaniuk. A B12-vitamin hiánya esetén súlyos vérszegénység vagy vérképződési zavarok léphetnek fel.

Cink: legnagyobb mennyiségben a kagylóban, a húsokban és a májban található, de nagy mennyiségben tartalmaznak cinket a hüvelyesek is.

B-vitamin: nagyobb mértékben a húsokban és a májfélékben található, kis mennyiségben tartalmaz B-vitamint a tej és a túró, de megtalálható a tojásban is. Hir.ma (olvasói beküldés)

Hozzászólások

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válaszolj az alábbi kérdésekre, majd olvasd el az eredményt!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Mi hozhatja meg a kedvedet?

Januári életmódtanács

Januári életmódtanács

Ezt kellene megfogadnod a hónapra.

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Sokat elárul az emberről az, hogy milyen tempóban gyalogol.

2026-os feladat

2026-os feladat

Mi lesz a legfontosabb dolgod az évben?

Ebben lehet más 2026!

Ebben lehet más 2026!

Miben különbözhet a következő év a mostanitól?

Ne tégy felesleges ígéreteket és fogadalmak 2026-ra!

Ne tégy felesleges ígéreteket és fogadalmak 2026-ra!

Életmódtanácsok, hogy ne rontsd el az új évet.

Ez hiányzik a boldogságodhoz decemberben

Ez hiányzik a boldogságodhoz decemberben

Mire lenne szükséged?

2026-os életlecke

2026-os életlecke

Ezt kell megtanulnod azért, hogy jobbá váljon az életed!

Karácsonyi szimbólumteszt

Karácsonyi szimbólumteszt

Ismerd meg magad jobban!

http://ujhazak.com